lecsó!!!!!!!!!!!!!!

Ha furcsállod a címet, akkor a magyarázat pont neked szól. Sajnálatos módon a pénz olyan hatalom, ami képes arra, hogy az ember az alvás helyett munkával töltse az éjszakáját. igen sajnos én is itt vagyok. érdekes hogy mindig ilyenkor van időm bejegyzést írni, igaz? Hát hogy őszinte legyek nem csak erre van időnk a munkatársakkal. ma este.pardon tegnap este. Egyik kollegám és egyben jó barátom születésnapja alkalmából      

Lecsót főztünk bográcsban a főnök tudta nélkül.(asszem ideje új munkahely után nézni) amíg így vacsoráztunk eszembe jutott, hogy ideje lenne feltenni a Kövi részt. De ugyan az volt a gond hogy mi legyen a bejegyzés címe. És ekkor miközben kanalaztam az finom kaját eszembe jutott az isteni szikra és megszületett a bejegyzés, amit most olvastok.

Na, jó nem untatlak tovább titeket, íme, jöjjön a második fejezet második fele.(ezt aztán megírtam XD)

                                                                       2. FEJEZET

                                                                               2/2

   - Mi a baja ennek a lánynak?!

   - Nyugalom Roland! Ne idegesítsd fel magad!

   - Miért? Nincs igazam, Anna?! Legalább bocsánatot kérhetett volna.

 Roland és Anna az iskola udvarán menve beszélgettek.

   - Igazad van, Roland. De akkor se idegesítsd fel magad!

   - Rendben! Lenyugodtam. – tekintette a lány karjára tévedt. – Már kérdezni szerettem volna. Mi történt a sebeddel?

   - Nem tudom. – mondta a lány azon gondolkodva, hogy elmondja-e a fiúnak. – Hogy őszinte legyek, ez már nem az első eset volt.

 Roland megállt és a lány felé fordult. – Mire gondolsz?

   - Az eltűnő sebre. Már fiatalabb koromban észrevettem, hogy miután megsérültem valahogyan a sérülések azonnal, vagy néhány perc elteltével begyógyultak.

 Roland értetlenül nézett a lányra – De hát… mégis hogyan?

   - Nem tudom. – felelte a lány.

   - Mióta történik ez veled?

   - Ha jól emlékszem… - beszélgetésüket félbeszakította, egy fentről jövő óriási csattanás. Mindketten a felnéztek a hang irányába és meghűlt bennük a vér. Az iskola harmadik emeletének falán egy lyuk tátongott, amiből egy szekrény állt ki félig, és most a levegőben himbálózott. Azonban mintha csak megunta volna a lógást a szekrény megbillent, és elindult zuhanórepülésben a két fiatal felé.

 Roland kapcsolt előbb. – Vigyázz!!! – megfogta a lányt és félre rántotta, épp azelőtt, hogy a szekrény nagy robajjal széttört a földön. – Mi a franc tör… - nem tudta befejezni, mert hirtelen megszólalt a hangosbeszélő:

   - Figyelem! Figyelem! Tűz ütött ki a 217-es teremben. Kérjük a tanárokat, hogy a megadott evakuációs terv alapján hagyják el osztályukkal az iskola épületét! Kérünk mindenkit, őrizzék meg nyugalmukat! Ismétlem… Őrizzék meg a nyugalmukat!

  Roland felpattant és sietve elindult az ajtó felé.

   - Roland! Hová mész?! – szólt utána a lány.

   - Maradj itt! Megnézem mi történt. – mondta és befutott az ajtón.

 Közben a tanárok és a diákok kezdték elhagyni az iskola épületét. Roland beleütközött a pánikba esett diákok egy csapatába, akik majdnem elsodorták. Nagy küzdelem árán sikerült túljutnia a csoporton, és már futott is tovább. Végre felért a harmadik emeletre.

   - A 217-es terem. – pillantása a mellette levő ajtóra esett – Ez itt a 213-as. A217-esnek a forduló után kell lennie. –elindult a terem irányába. Pár lépésre volt már csak attól a helytől ahol a folyosó elfordult. Ekkor érezte meg a füstszagot. Ezután már futott. Befordult a sarkon és döbbenten megállt a 217-es terem előtt. Az egész terem égett, az ajtó leszakadva feküdt a földön. Roland fejében megfordult az, hogy jobban járna, ha mentené az irháját, de ekkor észrevette, hogy egy lány fekszik a terem közepén. Gondolkodás nélkül odafutott a földön fekvőhöz. Roland lehajolt és megfordította az arccal a föld felé fekvő lányt, majd meglepetésében felkiáltott. Nora Miller feküdt előtte. Roland óvatosan felemelte a lányt és elindult vele az ajtó felé. Már a folyosón jártak, amikor a fiú észrevette, hogy Nora kinyitotta szemeit és valamit suttog. Roland közelebb hajolt, hogy halja a lány szavait.

   - Peter… - suttogta a lány – Vigyázz!.. Még itt van…

   - Bocsi, de összekeversz valakivel – válaszolt a fiú. – Én Roland vagyok. Tudod, az osztálytársad.

   - Peter!.. Vigyázz!.. Itt van a közelben! – Roland legnagyobb meglepetésére a lány kezébe megjelent egy katana – Itt a kardom… Vigyázz! Még itt van…

   - De mégis ki?! – kérdezte Roland. Ekkor váratlanul a háta mögül megkapta a választ.

   - Ha minden igaz a hölgy engem említett.

 Roland hátrafordult és meglátta vele szembenálló Jessica nővért. – Doktornő? Mit csinál maga itt.

   - Peter! – szólt hirtelen Nora – Vigyázz! Vigyázz vele! Veszélyes!

   - Mondom, hogy én Roland vagyok! – mondta a fiú türelmét veszítve. – Amúgy, hogy érted azt, hogy veszélyes?!

  A lány, mintha nem is hallotta volna az iméntikérdést, újra felkiáltott. – Vigyázz a lélekvágóra!

   - A mire?! – kérdezte meglepetten Roland. Azonban a lány újra elájult. – Ez nagyszerű! – ekkor eszébe jutott a doktornő. – Jessica nővér, segítene? Azt hiszem Nora-ra ráférne egy kis segítség.

  A doktornő elmosolyodott – Felesleges. Meghal ő magától is. – mondta és megcsillant kezében egy penge. – A lélekvágó annak a kezében, aki tudja használni, halálos fegyver. –elnevette magát, miközben a szemei vörösen ragyogtak.

   - Hogy érti ezt? – kérdezte Roland meglepetten.

   - Látod itt a kezemben ezt a pengét? Nos, ezt hívják úgy, hogy lélekvágó. Mint ahogy a neve is mutatja, ez a lelkedet sebzi. Ha valakit megvágok vele, akkor annak a teste nem sérül, de a lelke annál inkább. Profi lélekvágók, mint például én, tudunk úgy játszani az ellenségünkkel, hogy egy vágással azonnal megöljük, megsebesítjük, vagy lassú, kínokkal teli haldoklást okozunk nekik. – ránézett a Roland kezében fekvő lányra. – Ahogy elnézem, szegény már félrebeszél a fájdalomtól. Körülbelül egy órája lehet hátra.

 A fiú megdöbbent. – Úgy érted…?

   - Igen. – a doktornő elindult Roland felé – Hiába a lovagias cselekedet, a „hercegnő” meg fog halni. – kezében megvillant a penge – Megnyugodhatsz! Téged azonnal megöllek. Nem kell szenvedned. – és elnevette magát.

   - Nagyon köszönöm, a biztató szavakat! – mondta a fiú és hátrálni kezdett – Akkor én most el is köszönök. Viszlát! – és már futott is.

   - Peter… - a lány újra magához tért.

 Csak tudnám végre, hogy ki az, akivel folyton összetéveszt. – gondolta magában Roland.

   - Peter… - a lány újra megszólította. – Vigyázz vele! Nagyon gyors… - és újra elvesztette eszméletét.

   - Gyors? Milyen gyors? – ekkor döbbenten állt meg. Ugyanis előtte, elállva az útját ott állt Jessica nővér. – Mi a… ?!

   - Bocsáss meg, de nem hagyhatom, hogy elvidd a trófeámat. – elindult a fiú felé. –Tedd le a lányt, és akkor, talán elhagyhatod élve az épületet. – mondta nyájas hangon.

   - Nem! – Roland válasza határozottan csengett. – Ha a lányt akarod, akkor meg kell küzdened érte! – csak mikor kimondta, jött csak rá, hogy kijelentésével valószínűleg aláírta a halálos ítéletét.

   - Szóval így állunk? – a doktornő kezében megcsillant a penge. Rendben. Tedd le a lányt és vedd fel a kardot! Bármilyen gonosznak is hiszel, nem harcolok fegyvertelen ellenféllel.

 Roland óvatosan elfektette Norat a földön és felvette a kardot.

   - Kezdhetjük? – kérdezte türelmesen a doktornő.

   - Kezdjük! – kiáltotta Roland és rohamra indult. Odaérve a doktornőhöz, már lendítette is a kardot.

 Túl lassú. – gondolta magában Jessica, és rögtön a fiú mögött termett.

   - Hogy az a… - Roland megfordult és újra támadott.

 Még mindig túl lassú. – gondolta magában és eltáncolt a fiú támadása elől, és egy jól irányzott rúgással messzire repítette Rolandot.

   - A francba! – nyögte a fiú. Ekkor vette csak észre a mellette álló Jessicát.

   - Sajnálom kölyök! Nem akartalak megölni. A te lelkedre nincs szükségem. De sajnos meg kell, hogy tegyem. – és már emelte a fegyverét, hogy leszúrja Rolandot, amikor valaki felkiáltott mögötte.

   - Roland! Jaj, ez nem lehet! – Anna volt az, aki dacolva Roland kérésével mégis utána jött, és most döbbenten látta, hogy a fiú farkas szemet néz a halállal.

   Anna! Menny innen! Ez veszélyes! – kiabált oda neki Roland, azonban elkésett vele.

 Jessica egy pillanat alatt a lány mögött termett. – Rád még szükségem van. – és keresztülszúrta a lányt.

   - Anna! – kiáltott fel Roland.

   - Nyugalom kölyök! Még él. Olyan helyen szúrtam meg, hogy csak elájult.

   - Miért tetted ezt vele?! – kérdezte Roland dühösen.

   - Jobb így neki. – Jessica a fiúhoz lépett – így nem kell végig néznie a halálod. – kard villant a kezében és lecsapott vele. Ebben a pillanatban egy másik penge villant, és megállította a fiú szívéhez közeledő kardot. – Mégis hogyan…?! – Jessicát meglepte, ami történt.

   - Nem hagyom, hogy még valakinek szenvedést okozz. – Roland a kezében lévő kard segítségével védte ki a halálos szúrást. Egy csapással félre ütötte ellenfele fegyverét és felpattant.

 Jessicát megdöbbentette Roland gyorsasága. – Hogy lettél ilyen gyors?! – hirtelen érzékelni kezdte a fiú erejét. – Mi ez az erő?! – megdöbbenve, szinte hisztérikusan kérdezte – Honnan van ilyen erőd?! – azonban látszólag rögtön visszanyerte a hidegvérét. – Hiába! Így is megöllek! Most már nincs kegyelem! Ugyanolyan kínokat fogsz átélni, mint a lány!

 Roland abszolút nyugalommal válaszolt. – Most beszélgetni akarsz, vagy harcolni?

   - Megbánod még a szavaid! – Jessica dühösen támadásba lendült.

 Összecsapódott a két kard. Mindkettejük tudta, hogy ha figyelme alább hagy, akkor halott. Jessica egyre kétségbeesetten érezte, hogy Roland erősebb nála. Érezte, hogy nem bírja már visszatartani a fiú támadását. És ekkor Roland kiütötte a kezéből a kardot, ami nagy csattanással esett a földre. Jessica hisztérikusan meredt a fiú kezében lévő katanára, ami egyenesen a szívének irányult.

   - Ke… Ke… Kegyelem!!! - kiérződött hangjából a hisztéria.

   - Kegyelmet akarsz?! Úgy ahogy te adtál másnak?! Ártatlan embereket öltél meg azért, hogy a lelküket eladhasd! Megérdemelnéd, hogy úgy haljál, meg ahogy Nora, de most kapsz egy utolsó esélyt. De csak akkor, ha most eltűnsz, és soha többé nem kerülsz a szemem elé. És a legfontosabb… - odahajolt Jessica arcához és folytatta – Soha többé nem ölsz meg senkit! Megértetted?!

   - Igen… - Válaszolt Jessica halálra sápadtan.

   - Akkor most tűnj el! És ne is lássalak többé! – mondta Roland és hátat fordított a zokogó lánynak.

 Jessica csak erre várt. Elővett egy kést és Roland után vetette magát.
– Te idióta! Soha ne fordíts hátat egy legyőzött ellenségnek! – és már lendült is a karja, benne a késsel.

 Azonban Roland gyorsabb volt és kardja keresztüldöfte Jessica szívét. – Sajnálom. Nem akartam megtenni, de te kikényszerítetted. Megkegyelmeztem neked, de te mégis orvul hátba támadtál. Megérdemled a halált. Isten kegyelmezzen meg a lelkednek! – mondta és kihúzta kardját a lányból. Jessica száján kibuggyant a vér és egy végső sóhajjal távozott belőle az élet. Roland hátat fordított a holttestnek és tett néhány lépést Anna irányába. Azonban két lépést se tett meg és megtántorodott. Látása elhomályosodott és összeesett. Elvesztette az eszméletét.

egyelőre ennyi. ha hiányolnál akkor az baj mert nem tom mikor lessz ujra időm irni.

na mindegy na jó reggelt mindenkinek!                                                                                

ITT A VILÁG VÉGE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Na jó nem! csak kellett valami jó cím ami felhívja a figyelmet.nos drága barátaim, mint láthatjátok az éjjeli műszak meghozta gyümölcsét.Ugyanis itt van a (dobpergés) 2. fejezet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
azonban egy kis csalódással kell szolgálnom mert ez nem a teljes második fejezet. csak az első része.
na ha most teljesen feldühödve rohantok a pénztárhoz és követelitek vissza a pénzeteket akkor megnyugtatlak titeket, hogy ez nem az egyetlen ilyen alkalom.a következő fejezetekben sokszór fogsz találkozni  azzal hogy " Folytatás következik...  " ezt azért csináltam így mert ÍGY TÖBBET KELL VÁRNOTOK A FOLYTATÁSRA,ÉS A LEGIZGALMASABB RÉSZNÉL HAGYHATOM ABBA!!!!!!!!!!!!(GONOSZ NEVETÉS)
na jó nem.igazából ez azért van mert a fejezetekben előfordúl hogy vált a helyszín és egy teljesen más történet szál folytatódik ott ahol az elöbbi elszakadt.remélem nem haragudtok meg emiatt.
nos azt hiszem ennyi elég is a szövegből jöjjön a második fejezet első része.


                                                               2.FEJEZET
                                                                      1/2

                                                                                                                               Œ

   - Tudja, hogy a nyomában vagyok!

   - Biztos vagy benne, Nora?

Nora Miller kezében a mobiltelefonnal az ablakhoz sétált és kinézett rajta. – Száz százalékig, Peter!

   - Mik a terveid?

   - Egyelőre úgy teszek, mint ha nem tudnák semmiről.

   - És azután?

   - Kivárom, amíg lép és az alapján cselekszem.

   - Ha tudja, hogy a nyomában vagy, akkor meg fog támadni.

   - Sajnos a harc valószínűleg elkerülhetetlen. – mondta nyugodt hangon Nora, pedig majd szétfeszítette a feszültség. – Nyugi! Sima ügy.

   - Ennyire félvállról veszed az egészet?!

   - Miért, mi a problémád ezzel?! Ennyire aggódsz értem, Peter?!

   - Nora… persze, hogy aggódom érted! A bátyád vagyok. Mindig is aggódni fogok érted.

   - Nyugi, bátyó! Vigyázni fogok magamra. Úgy ahogy szoktam. –mondta a lány és elnevette magát.

Peter Miller lelki szemei előtt megjelent az a képsor, amikor körülbelül másfél évvel ezelőtt Nora-t egy rosszul sikerült küldetés után életveszélyes állapotban szállították vissza a központba, ahol a mentőcsapat azonnali közbelépésének köszönhette azt, hogy túlélte az esetet. Nora akkori társa Elisabeth Neuer aki egyben Peter menyasszonya is volt, meghalt azon a küldetésen. Nora három hónapig lábadozott ezután az orvosok ellenkezése ellenére, újra el kezdte az edzést. Peter többször kérte, hogy fejezze be a küldetések elvégzését és vonuljon vissza, azonban ő mindig azt mondta, hogy amíg nem teljesíti a küldetést, amit elkezdett addig nem vonulhat vissza. A legnagyobb magányban élte életét és végezte a munkáját. Ezután eljött a változás napja. Nora kijelentette, hogy elege van a magántanulóságból és, hogy szeretné utolsó két évét egy nyilvános iskolában eltölteni. Peter nem értette húga hirtelen döntését, azonban bele egyezett. Úgy gondolta, hogy ha ez kell Nora-nak, hogy lelkileg meggyógyuljon, akkor tegyen, ahogy jónak látja. Így került Nora a Harake gimnázium 3. évfolyamának „C” jelű osztályába, ahol Roland és Anna osztálytársa lett.

   - Peter ott vagy még? – Nora kérdése ki szakította gondolataiból.

   - Mi?.. Mit?.. Bocsáss meg Nora, elgondolkodtam. Mit is mondtál?

  A lány sejtette, mi volt bátyjának sötét gondolata - Csak annyit, hogy mennem kell.

   - Rendben! Vigyázz magadra!

   - Meglesz! – mielőtt még testvére letette volna a telefont, még rászólt. – Peter!

   - Igen?

   - Most jobban vigyázok magamra, mint akkor és nem sokára megbosszulom őt. – ezután letette a telefont.

   - Nora… - Peter egy könnycseppet törölt le a szeme sarkából. – Vigyázz magadra! Ha elvesztenélek téged is azt már nem élném túl.

  Szegény Peter. – gondolta a lány. – Én vagyok a felelős Elisabeth haláláért. De megesküdtem rá, hogy bosszút állok érte. De ahhoz először is teljesítenem kell a mostani feladatot. –elindult az ajtó irányába, azonban kiélesedett érzékei azt súgták neki, hogy valami nem stimmel. Mintha semmi se történt volna, megy tovább az ajtó irányába. Három lépés után kardját előrántva fordult hátra. Azonban a terem üres volt. Nora tudta, hogy nincs egyedül. Érzékei kiélesedtek, mint a támadni készülő leopárdnak. A lélegzetét is visszafojtotta. Ekkor észrevette! Nem az érzékszerveivel, hanem az ösztöne súgta meg neki. Hátra fordult és ott állt vele szemben fél méterre Jessica nővér.

   - Üdv drágám! Engem keresel? – kérdezte a doktornő vöröslő szemmel.                           

                                                                            Folytatás következik...        Œ

reménykedem benne hogy megtetszett a történet.

jah és továbbra is ha kérdésetek van akkor nyugodtan irjatok a :GYULAI.P@FREEMAIL.HU e-mail címre.

hát akkor jó reggelt!

  

Minden kezdet nehéz!

Üdv mindenkinek aki erre az oldalra téved! Ez itt egy folytatásos történetnek a blogja. Nem tom mit írjak így első bejegyzésnek mivel még kezdő vagyok a blog írás rögös útján, ezért nagyon sokat ne várjatok tartalmilag mivel csak a történetre szeretnék koncentrálni. Sajna most nincs időm röviden ismertetni a történet cselekményét mert nem sokára rohannom kell a vonatra, de remélem elég annyi, hogy itt az első fejezet amiből még igaz sok minden nem derül ki de vhogy bele kellett kezdenem. Na hát akkor jó szórakozást kívánok a történet olvasásához!

1.FEJEZET

     A tavaszi nap sugarai betűztek az ablakon. Roland Tailor kinyitotta szemeit és az ágya mellett álló digitális órára pillantott. 8:03 –áll a kijelzőn. Ezután átfordult és már aludt is volna tovább, azonban hirtelen felpattant:-8 óra?!- kiáltott fel- El fogok késni!- és villámgyorsan kezdett öltözni- Pont most kések el, amikor az osztályfőnökkel lesz órám!- leviharzott a lépcsőn és odakiáltott a nappaliban a heverőn alvó édesanyjának:- Szia, anya! Futok a suliba, mert késésben vagyok!

   - Szia, drágám! Vigyázz magadra!- köszönt el tőle Sarah Tailor, és már aludt is tovább.

     Eme előzmények után ideje egy kicsit megismerkednünk főhősünkkel. Roland Tailor 17 éves fiatalember. A Wisdom gimnázium 3. évfolyamos tanulója. Magasság:178 cm. Súly:67 kg. Hajszín: fekete. Hobby: zenehallgatás, számítógépezés, stb. Tehát kijelenthetjük Roland egy teljesen átlagos diák. Azonban kijelentésünk ez esetben elmarad, mivel főhősünk nem egy „átlagos diák”. De még is mi okból? Nos, erről fog szólni eme történet, ami reményeim szerint elnyeri a kedves olvasó tetszését. Eközben Roland elérte az iskola kapuit. Futás közben az óráját nézte. – 8 óra 19 perc! Ki leszek nyírva! Hacsak ki nem találok valamit. Hm… ha azt mondanám… - itt félbeszakította gondolatait egy ütközés. A sors kiszámíthatatlansága, hogy ifjú hősünk eme „balesete” épp egyik osztálytársával történt. Anna Smith, volt az „áldozata” az esetnek. A sors szereti játékait, ugyanis a hölgy, hősünk titkos szerelme.

   - Roland tért előbb magához. – Sajnálom, nem figyeltem oda! Minden rend…- ekkor vette csak észre, hogy kivel ütközött. – Anna! Minden rendben?! – kérdezte a lány fölé hajolva.

   Anna kinyitotta égszínkék szemeit: - Mi… mi történt?- megpillantotta Rolandot és elpirult. – Roland?!-kérdezte megszeppenve – Mi történt?

   Főhősünk, hogy a felelősséget elhárítsa magáról a hazugság csúnya, de hasznos eszközét vetette be:- Elestél. – majd aggódó arccal megkérdezte: - Minden rendben?

   - Azt hiszem, igen… - mondta és megpróbált felkelni. Roland segített neki. –csak a könyökömet horzsoltam le – szavai alátámasztása végett egy vöröslő csepp indult el a sebből le a karján.

   Roland szemügyre vette a sebet, és így szólt: - Ezt mindenképpen meg kell mutatnod az iskolaorvosnak!

   - Ez csak egy kis karcolás… - Próbált tiltakozni Anna. – Semmiség! – és bátortalanul mosolygott. – Nincs semmi baj.

   - Szerintem igenis baj van! – mondta Roland – Ez a seb nagyon csúnyán néz ki. Kezelni kell, mert elfertőződhet! – óvatosan bekötözte egy zsebkendővel a lány kezét, és elindult vele az iskolaorvos irodája felé.

   Aggódik értem! – gondolta magában Anna, és elvörösödött.

     Hát igen. A szerelem furcsa dolog. Számtalan történetben megtalálható, mikor két ifjú szerelmes lesz egymásba, de nem merik bevallani egymásnak. Ebben a történetben is ennek a történésnek lehet tanúja az olvasó, mert mint már megtudtuk Roland Tailor titokban szerelmes Annába. Ezt azonban jól titkolta. De most jön a csavar, ugyanis ez az ifjú hölgy úgyszintén beleszeretett főhősünkbe.

   - Mond csak Anna – kérdezte Roland – miért nem vagy az órán?

   - Te nem hallottad? – fordult feléje a lány – Miss. Freeman állítólag megbetegedett. Meglep, hogy nem tudsz róla. Pedig tegnap említették az utolsó órán.

   Roland visszaemlékezvén a tegnapi utolsó órára, rájött, hogy azért nem tud róla, mert azon az órán az igazak álmát aludta.

   - Szerintem épp nem figyeltem. – mondta félrefordulva, hogy a lány ne lássa zavarát.

   - Pedig háromszor is említették.

   Roland gyorsan témát váltott. –És te? Mit csinálsz ilyen korán itt?

   - Úgy gondoltam, hogy az órák kezdete előtt elmegyek az iskola könyvtárába és keresek könyveket a házi feladatomhoz. Épp oda tartottam, amikor elestem. Eléggé két ballábas vagyok. – mondta mosolyogva.

   Roland, kerülve a lány tekintetét, válaszolt. – Nem. Egyáltalán nem vagy két ballábas, csak megbotlottál valamiben. Legközelebb ne siess annyira! Amúgy vérzik még a karod?

   - Még egy picit vérzik, de már nem annyira.

   Ekkor értek az iskolaorvos irodájához. – no, végre itt vagyunk. – mondta a fiú – Remélem, itt van az orv… - Roland eddig jutott mondandójában, ugyanis beléfojtotta a szót a kinyíló ajtó, ami épp főhősünk arcába csapódott. Eme csattanó okozója nem az ajtó volt, hanem aki kijött rajta. Ez a bizonyos személy Nora Miller, Roland és Anna osztálytársa. Eme fekete hajú, barna szemű hölgy az osztály legjobb, de egyben legtitokzatosabb tagja.

   Roland a földön feküdt és a vérző orrát fogja. Anna odaugrott hozzá – Roland! Jól vagy? – kérdezte miközben ülő helyzetbe segítette a fiút. – Minden rendben?

   - Miért nem tudsz odafigyelni?! – szólt gőgösen Nora.

   Anna szólni akart, de Roland megelőzte. – Még, hogy én nem tudok odafigyelni?! – kérdezte dühösen – Nekem csapod az ajtót és még te vagy felháborodva?!

   Talán valami bajod van velem? – kérdezte Nora közelebb hajolva hozzá.

   - Igen! Bajom van veled!

   Nóra még közelebb hajolt. Körülbelül öt centire volt egymástól az arcuk. – Nos, hallgatom.

Anna riadtan nézte kettejüket, de nem mert közbeavatkozni.

   - Csak annyi volna a bajom – kezdte Roland miközben farkasszemet néztek egymással - hogy utálom, ha valaki a képembe vágja az ajtót és utána elfelejt bocsánatot kérni.

Továbbra is farkasszemet néztek egymással. Anna végre elég bátorságot gyűjtött ahhoz, hogy közbeavatkozzon.

   - Hagyjátok abba! Úgy csináltok, mint két kis gyerek!

   Nora felegyenesedett és hátat fordított nekik – Örülj, hogy sietek! Másképp nem úsznád meg ennyivel! – mondta és elindult lefele a lépcsőn.

   Hogy érted ezt?! – pattant fel Roland, és Nora után akart futni, azonban Anna megállította.

   -Hagyd Roland! Nem látod, hogy csak idegesíteni akar? Különben is, vérzik az orrod, meg kellene mutatnod az orvosnak!

   - Igazad van. Menjünk! – és benyitottak az iskolaorvos irodájába.

   - jó napot, Jessica nővér! – köszöntek egyszerre.

   - Sziasztok! – köszönt vissza és felkelt az íróasztala mellől. – Miben segíthetek? – ekkor észrevette, hogy Rolandnak vérzik az orra. –Istenem! Veled meg mi történt?!

   - Volt egy sajnálatos találkozásom egy kinyíló ajtóval. – mondta a fiú nyugodtan. – De én ráérek. Most egyelőre Anna sérülése a fontos. – és rámutatott a lányra. –mutasd meg a sebet!

   Anna leszedte a zsebkendőt a sebéről. Azonban nem volt ott semmi. A seb eltűnt! A hófehér bőr sértetlen. Csak a zsebkendőn megszáradt vér bizonyította, hogy itt néhány perce még, egy vérző seb volt.

   - Eltűnt?! – Roland értetlenül meredt a lány karjára.

   - Itt nincs semmilyen seb. – jelentette ki a Jessica nővér, és a fiú felé fordult – Mutasd az orrod! Eléggé eltalált az ajtó. Csúnyán vérzik. Itt kell maradnod amíg, eláll az orrvérzésed! Addig is megvizsgálom az eltűnő sebet. – alaposan megnézte Anna karját és a véres zsebkendőt. – Ez nem lehet… - suttogta maga elé – ilyen fiatalon, még senkinek se lehet ilyen ereje. – gondolta magában, de hangosan csak ennyit mondott: - Ez érdekes. Látszik, hogy itt volt egy seb, de eltűnt. Ilyennel még nem találkoztam. Roland felé fordult. – na, akkor nézzük ezt az orrot. Úgy látom elállt az orvérzésed. Mit is mondtál, hogy sérültél meg?

   - Épp ide akartunk bejönni, amikor rám csapta az ajtót az előttünk itt tartózkodó lány.

   A doktornő arcán egy árny suhant át – Ismeritek? – kérdezte miközben az egyik fiókban keresgélt valamit.

   - Igen, az osztálytársunk – válaszolt Anna – Nora Millernek hívják…

   - És eléggé nagyképű! – szólt közbe Roland. –Még bocsánatot sem kért.

   - Érdekes. – mondta a doktornő és visszafordult a fiú felé. – Ahogy nézem elállt az orrvérzésed. Most már nyugodtan elmehettek nem lesz baj.

   - Köszönöm doktornő! – mondta Roland – Viszlát!

   - Viszlát! – köszönt el Anna is.

   - Sziasztok! Vigyázzatok magatokra! – a doktornő becsukta az ajtót és bezárta belülről. –Ez hihetetlen! A lány lélekenergiája a korához képest óriási – mondta miközben szemei vöröses fénnyel lobogtak. – Ezért a lélekért rengeteget fizetnek majd! Meg kell szereznem! – mondta boldogan, azonban hirtelen elkomorodott – Viszont a fiú… - leült a székre és folytatta – mintha a lélekenergiája – kereste a megfelelő szót – mintha el lenne rejtve. Nem voltam képes érzékelni. Lehet, hogy ennek is az a lány az oka? – elgondolkodott azon, amit megtudott a két gyerektől – Nora Miller tehát a neve. Tehát a híres Peter Miller húgába botlottam. – elmosolyodott – Nos, drága Nora, kezdesz a nyomomba lenni, csakhogy elég könnyen lehet a vadászból áldozat. – elnevette magát – Először téged pusztítalak el, és utána megszerzem a lány lelkét.

Nos ennyi volt az első fejezet remélem tetszett!

Jah és ha kérdésed volna bármivel kapcsolatban akkor irj a :GYULAI.P@FREEMAIL.HU e-mail cimre.

Jó reggelt mindenkinek!