Easter Egg

Egy újabb furcsa cím! Ha így folytatom akkor megfogom dönteni a furcsa cimek rekordját.na jó amúgy mint minden bejegyzés címnek ennek is van valami értelme.ha szereted a videójátékokat akkor biztosan találkoztál már ijennel. ez az un. husvéti tojással.ez egy elrejtett tartalom a játékon belűl.egy nem oda illő elem.ebben a fejezetben elrejtettem egy hasonlót.hogy ez hogy jött? ez egy jó poén volt. csak úgy amikor irogattam a fejezet ezen részét akkor pont azon poénkodtam hogy mijen jelenetet lehetne ebből kihozni hogy ha paródia lenne.egy két szar poén mellett volt egy naon jó is.nos azon gondolkodtam hogy ezt hogy a francba lehetne megtartani. és jött az ötlet.egy easter egg képében.tehát a feladat a következő:el van rejtve egy a történetbe oda nem illő rész.az igazi a történet után olvasható rejtetten.XD amúgy szinte biztos vagyok benne hogy simán meglehet találni azt a részt.de ha nem sikerülne akk ird meg hozzászólásban és akk segítek megtalálni.



na de most jöjjön a fejezet és kezdődjön a tojás keresés:

                                                                             4. Fejezet.

                                                                                   2/3

Ez a rész cselekménye egy nappal játszódik korábban az előző rész időpontjánál…

A város határain kívül egy elhagyatott barlangban közelített némán. célja felé. Csak lépteinek hangja törte meg a csendet. Száz lépést tett, meg amikor a járat elkanyarodott. Befordult és ekkor folyosó végén fényt pillantott meg, és egy pillanatra megállt.

   Úgy látom jó, helyen járok. – gondolta magában az ismeretlen, és tovább indult. A folyosóból kiérve egy nagy terembe ért, aminek falain végig fáklyák lobogtak, középen egy trón foglalt helyet egy emelvényen. Körülnézett, azonban a terem üres volt.

   Hól vannak a többiek? – gyanús volt neki ez a nagy csend.

   - Késtél! Szólt ekkor egy kísérteties hang.

   - Mutasd magad! – fordult a hang irányába az ismeretlen.

  Ekkor mintha csak a falból lépett volna ki, megjelent egy alak, fején csuklya, kezében kékes fényű kasza. – Késtél! Mesterünk 8 órára jelölte ki a találkozót.

   - Ahogy elnézem, nem csak én kések. – mondta az ismeretlen személy és levette fejéről a csuklyát. A fáklyák fénye egy szép női arcot világított meg. A lány megigazította vörös, vállig érő haját, és unott arccal nézett a másik alakra.

   - Michael merre van? – kérdezte a csuklyás alak.

   - Honnan tudjam?! – vetette oda a lány félvállról. – Különben is, nem túl nagy kockázat, hogy mindnyájan egy helyen tartózkodunk, Tarantula?

   - Megnyugodhatsz, Sophia! Az egész területet körbevettem a holtak lelkeivel. Ide még egy patkány se tudna bejutni. – válaszolt a Tarantulának nevezett.

  Szavait meghazudtolva az egyik résen egy patkány futott be és megállt nem messze tőlük.

   - Ismerős nekem ez a rágcsáló. – jegyezte meg a csuklyás alak.

   - Nekem is. – jegyezte meg Sophia. Benyúlt a zsebébe és villámsebességgel egy kést dobott a patkány elé, mire az hátra ugrott.

  Kettejük megrökönyödésére a patkány felállt a két hátsó lábára és megszólalt: - Normális vagy te r****c?! – ekkor a rágcsáló alakja megváltozott. Egy fiatal férfi lett pillanatok alatt a patkányból. – Céltáblának nézel, vagy mi?

   - Mondtam én, hogy ismerős. – mondta a lány nevetve – Végre itt vagy Michael!

   - Minden alkalommal provokálni akarsz?! – mindkét kezében megjelent egy – egy kékes fényű csatabárd.

   - Harcolni akarsz? –kérdezte Sophia és az ő kezében is megjelent a fegyvere, egy íj ugyan azzal a kísérteties fénnyel, mint amilyen a másik kettő fegyverét is körülvette.

   - Eltaláltad, édes! – Michael megnyalta a szája szélét, mint egy ínyenc, akinek kedvenc ételét tálalják fel. – Már rég vártam erre a kis összetűzésre.

  Azonban ekkor közéjük lépett Tarantula. – Hagyjátok abba! – mondta halk hangon – Ismeritek a mester parancsát: ok nélkül tilos használnotok a lélekfegyvereiteket!

   - Ne avatkozz bele, vízipók!  - szólt méltatlankodva Michael. –Különben is, okkal használom a fegyvert, ugyanis most szépen átszabom a hölgy arcát.

   - Én meg segítek neked sündisznóvá válni. – vágott vissza Sophia.

   - Én meg segítek mind hármatoknak átjutni a túlvilágra! – szólt közbe egy hang a trón irányából. Mindhárman a hang irányába fordultak. A trónon kényelmesen elhelyezkedve a mesterük ült, három tanítványára tekintve. – Ha jól emlékszem, megparancsoltam, hogy ne használjátok a lélekfegyvereiteket ok nélkül. – mondta nyugodtan.

   - Merda!° - mormogta maga elé Michael. – A mester…

   - Ejnye, Michael! – szólt a mester türelmes hangon – Hányszor kértelek, hogy ne káromkodj az anyanyelveden. A spanyol nyelv túl szép ahhoz, hogy káromkodásra használjad.

   - Sajnálom, mester! – hajolt meg a fiú.

   - Hagyjad már ezt a hajlongást! Nem vagyok én uralkodó, hogy hajlongjanak előttem. – A mester felállt a trónról és odalépett a három tanítványához. – Megtudhatnám az előbbi incidens okát?

   - Az egésznek senhorita Mi…

  Sophia kezében kés villant. – Ha még egyszer ki mered ejteni ezt a nevet, akkor darabokban vágom ki a nyelved!

   - Na de Sophia! Csúnya dolog valakit a nyelve eltávolításával fenyegetni, csak azért mert az általad nem szívlelt családneveden akar nevezni. Túl könnyen fel lehet dühíteni.

   - Sajnálom mester! – szólt a lány lesütve a szemét.

   - Semmi baj, drága Sophia! Emlékezz mindig rá, hogy mit tanítottam neked! Soha ne hagyd, hogy feldühítsenek harc közben! Ha dühös vagy, könnyebben hibázol. Ha hibázol, azt kihasználja az ellenfeled. És ha ez megtörténik… - a mester odasétált Sophiához és végig húzta az ujját a lány nyakán – akkor a szép fejed elválik a testedtől és az lesz életed utolsó hibája.

   - Értettem, mester! – hebegte a lány.

   - Akkor térjünk rá arra a témára, ami miatt összehívtalak titeket. – mondta miközben leült a trónra. – Egy új célpontunk bukkant fel. Egy fiatal 17 éves fiú. A neve Roland Tailer… - Tarantula a név hallatára megtántorodott.

  Michael észrevette –Mi a bajod kaszáspók? Talán ismered a kölyköt?

  Tarantula a kérdező felé fordult – Ne nevezz kaszás póknak! Egyébként nem, nem ismerem a fiút, csak azt hittem, hogy ismerem.

  A mester elgondolkodva nézte hármójukat – Három különböző ember, de mindhármukban van valami közös – gondolta magában – Az apa, aki elhagyta a családját. A lány, aki elárulta a testvéreit. A fiú, aki megölte a szüleit. Mindegyikük egy okból tette ezt, hogy erősebbek legyenek. Ezért az erőért cserébe áldozatot hoztak – ekkor a mesternek eszébe jutott a kislánya – Hát igen. Nekem is áldozatot kellett hoznom. – sóhajtott egyet és egy könnycsepp jelent meg a szemében. – Hány éves is lehetsz most, kislányom? 16? Nem! 17 évesnek kell már lennie. Istenem 17 éves! Már majdnem felnőtt! – mély lélegzetet vett – Mindegyikünknek áldozatot kellett hoznunk. Azonban minden egyes áldozattal közelebb kerülhetünk a célunkhoz. – gondolatait befejezve így szólt a három tanítványhoz. – Mint már említettem, ez a fiatal gyerek a következő elintézendő célpont.

   - Mit követett el a kis taknyos? – kérdezte Michael.

   - Ő a lélek katana következő örököse.

   - Ilyen fiatalon? – kérdezte meglepődve Michael.

   - Ha jól emlékszem te is 17 évesen kezdtél el a lélek fegyvereiddel hadonászni – jegyezte meg Sophia.

   - Csakhogy nekem akkor már volt annyi erőm, hogy használjam is a lélekfegyverem.

   - És miből gondolod, hogy neki nincs hozzá ereje. – kérdezte gúnyosan Sophia.

   - Mert ha volna hozzá ereje, akkor már rég hallottunk volna arról, hogy megölt valakit.

  A mester közbeszólt – Szóval nem hiszel a fiú erejében, Michael?

   - Egyáltalán nem. Szerintem sima ügy lesz megölni.

   - Úgy gondolod? – a mester kezében megjelent egy zsák és ledobta Michael lába elé. – Akkor nézd meg ezt!

  A férfi lehajolt érte és kinyitotta. Meglepetésében felkiáltott és kiejtette kezéből a zsákot, amiből a földre érkezés után kigurult gyászos tartalma. "Egy kiló alma" volt a zsákban. A mestert leszámítva mindnyájan megdöbbenve néztek a „trófeára”

   - Hajlandóak vagytok végre elismerni a fiú erejét? – kérdezte a mester.

   - Ezt ő tette? – kérdezte váratlanul Tarantula és a fejre mutatott.

   - Nem. Ő csak leszúrta. A fejet én vágtam le, hogy bizonyítékul szolgáljon a fiú erejét illetően. – válaszolt a mester.

  Sophia visszanyerve lélekjelenlétét így szólt: Jessica a lélekvadász. Egy millió volt a fejére kitűzve. Nem rossz kezdés. Ehhez mit szólsz, Michael?

   - Kezdők szerencséje! – jelentette ki Michael. – Kíváncsi lennék rá, mennyi esélye lenne ellenem.

   - Erre még várnod kell – mondta mester – Amíg nem szerezte meg a lélekfegyverét addig nem ér semmit a halála. Ezért még egyelőre nem kell a fiúval foglalkoznotok!

   - És akkor mi most mit tegyünk? – kérdezte Michael.

   - A feladatotok egyelőre az, hogy várjatok.

   - Ezt úgy értsük, hogy… - kérdezte volna Sophia, azonban a mester félbeszakította.

   - Értsétek úgy, hogy addig, amíg nem kaptok más utasítást, addig szabadok vagytok. Ajánlom, hogy egy kicsit edzetek, mert kemény ellenféllel néztek majd szembe. Most elmehettek!

   - Rendben, mester! – mondták kórusban és elindultak a kijárat felé.

   - Tarantula! – szólt ekkor a mester.

   - Igen, mester?

   - Te itt maradsz! Parancsom van a számodra.

   - Mi a parancsa mester? – kérdezte Tarantula.

   - Mérd fel a fiú képességeit! Vedd komolyan a harcot ellene, de megölni ne öld meg! Élve van rá szükségünk. Legalább is egy ideig még igen.

   - Rendben, mester!

   - Most elmehetsz! Köszönöm a segítségedet Tarantula! De ne felejtsd el, életben kell maradnia!

   - Értettem, mester! – Tarantula elhagyta a termet. A mester csendben nézte, hogy az utolsó tanítvány is eltűnik. Miután egyedül maradt halkan ennyit mondott. – Nos, kölyök, most kiderül mire vagy képes. Lehet, hogy nem kell meghalnod. Minden azon múlik, hogy mi lesz a válaszod… De elösször is méltónak kell lenned a lehetőséghez… - szavai elhaltak és a terem üresen maradt.

° SPANYÓL KÁROMKODÁS

Nos itt az igazi szöveg: (jelöld ki!)

Jessica nővér levágott feje

na ennyi elég volt mára. nos akkor boldog husvétot!XD

Új rekord! avagy az eddigi leggyorsabb bejegyzésem...

Üdv mindenkinek. Drága olvasóim (vagy nem tom minek hívjalak titeket.)! Ezen a napon új időszámításhoz ért a blog! Nem még nem kell átállítani az órát téli időszámításra. azt majd egy pár hét múlva. Tehát a lényeg elérkeztünk a 4. fejezethez, ami 3 részből tevődik össze. Az elsőt most olvashatjátok. A többit, valószínűleg ha lesz időm, akkor egy héten belül felteszem. Csak hogy most hogy ezt a részt írtam észrevettem, hogy fogyóban az előnyöm. Most biztos megkérded milyen előnyről, beszélek. Egyszerű. Ezt a történetet egy füzetbe irogatom ráérős időmbe, és csak utána teszem fel a nettre. Eddig volt legalább kettő fejezet/rész  előnyöm. Csak hogy most bejött az a probléma hogy nem volt időm tovább írni az anyagot ezért odajutottam, hogy az ötödik fejezetnek még neki se tudtam állni. És itt a baj! Mert már a 4 elején járok. Hát igen nehéz egy történetíró élete.
Nos nem panaszkodom tovább. Megkezdem a második témát: Az iskola és a történet összeegyeztetése.
Ejha milyen szép szó: összeegyeztetése. Hát igen úgy, mint ahogy már jó barátom RAM KUN említette megkezdődött az utolsó felvonás nekem is.(mivel egy osztályba járunk) és nekem is kellene az érettségi, mert menni akarok fősulira. de ez lényegtelen. A téma azért lett feldobva, mert ki fogásokat kell találnom, hogy miért nem megy gyorsabban a történetírás. Mivel az iskolában tanulnom kell az érettségire ezért ki találtam, hogy csak azon az órákon írok, amikből nincs érettségi! Ugye milyen trükkös. El se tudjátok képzelni, hogy milyen unalmas tud lenni egy "Élelmiszer ipari műveletek" tanóra. Jó egy kicsit segítek. Képzeljétek el a legunalmasabb dolgot, amit valaha végig kellett ülnötök! Meg van? Most képzelj el annál egy picit, nagyobbat! Meg van? Akkor most szorozd meg kettővel! Nos ekkor megkapod az óra unalmassági szintjének 10%-át. de nem baj legalább lesz hól alkotnom. Nem tom hányan vettétek már észre, hogy ha unatkoztok, a szárnyal a fantáziátok. Nos én is így vok vele. Nos akk probléma megoldva.


És most végére értem a panaszkodásnak jöjjön az, amiért egyáltalán megírtam a bejegyzést. Íme a 4/1 rész:

                                                                         4. Fejezet

                                                                   1/3

 - Miért is kell ennyire kiöltöznünk? – Roland ingben és alsógatyában állva kiabált ki a szobájából – Tudtommal vacsorázni megyünk és nem temetésre!

   - Drága kisfiam! – Sarah Tailer türelmes anyukaként felelt fia feltevésére – Az illem megkívánja, hogy szépen kiöltözve tegyünk eleget a vacsora meghívásnak.

  Lucy aki öltözködés közben hallgatta őket, most az anyjához fordult. Érdekes, de mintha pár napja pont te mondtad volna, hogy „ki foglalkozik az illemmel?„. Vagy talán tévednék? – kérdezte ártatlan arccal.

  Édesanyja ugyanilyen ártatlan arccal nézett rá – Nem tévedsz kislányom. Nagyon is jól emlékszel. Elég jó az emlékező tehetséged. Ezt biztosan tőlem örökölted, ugyanis én is emlékszem a jegyeidre és arra, hogy matematikából bukásra állsz.

   - Honnan tudsz a matek jegyeimről? – kérdezte hebegve Lucy.

   - Egy kismadár elcsiripelte. Nos kislányom eme eredményeidért cserébe kapsz tőlem egy szép ajándékot: 3 hét szobafogságot.

   - És ezt mind egy kismadárnak köszönhetem, aki nem bírja befogni a csőrét! Most megkopasztalak!

   - Csipp-csiripp… - Roland ártatlan mosollyal az arcán megjelent a szobában.

   - Ma este sült madár lesz a vacsora! – jegyezte meg Lucy, azonban visszafogta haragját és bement a fürdőszobába, hogy kisminkelje magát.

   - Milyen elegáns vagy, Roland! – Sarah közelről megcsodálta az öltönybe öltözött fiút. – na látod, hogy nem haltál bele? Különben is, szerintem Annának is tetszeni fog.

  Roland arca vörös lett. – Anya! Ezt most, hogy érted?

   - Mit, kisfiam? Én csak megjegyeztem, hogy Annának tetszeni fog. Randira hívtad, alap dolog, hogy tetsszél neki.

   - De ez nem randevú! Ez csak egy egyszerű vacsora meghívás! Miből gondolod, hogy én nekem tetszik Anna?

   - Lucy mondta, hogy összeilletek. És szerintem igaza van. Tökéletes párt alkotnátok.

   - És miből gondolta ezt a drága nővérem?

  Lucy kiszólt a fürdőből – Egy kismadár csiripelte! – és még gúnyosan hozzátette – Csipp – Csipp…

   - Mindegy! – Roland elindult az ajtó irányába – amúgy mikor indulunk? Nem sokára 8 óra. És kilencre ott kell lennünk.

   - Rögtön indulunk amint Lucy kész lesz.

   - Ez nagyszerű! – mormogta a fiú. – Majd keltsetek fel, ha végez a nem létező szépségének ápolásával!

   - Te kis…! – Lucy dühösen jött ki a fürdőszobából. – Ezért most meghalsz!

  Sarah egy nyugodt mozdulattal megállította a rohamra induló lányt. – na de kislányom! Tudod, hogy nem szeretem, ha veszekedtek.

   - De anya! Roland sérteget.

   - Ez még nem ok arra, hogy öcsédet el tedd láb alól, vagy talán szeretnél további két hetet itthon eltölteni?

   - Na jó! Megbocsátok neki, ha bocsánatot kér.

   - Kérjen a bánat! – Roland válasza rövid volt és velős.

   - Roland, - szólt szelíden Sarah – szeretnél te is egy hónap szobafogságot?

   - Bocsánatot kérek, Lucy! – a fenyegetés meghozta hatását, mint láthatjuk.

  Sarah örömmel látta, hogy gyermekei között újra béke honol. – Rögtön jobb! Na akkor Lucy menny vissza és fejezd be a sminkelést. Roland, te addig vidd ki a szemetet! De vigyázz a ruhádra!

   - Anya miért nekem kell levinnem a szemetet?

   - Azért drága fiam, mert én megkértelek rá. De ha szeretnél egy hetet itthon maradni, akkor nem kell levinned a szemetet.

   - Már viszem is! – mondta Roland és elindult a konyhába, hogy felvegye a szemetes zsákot.

   - Rögtön jobb! – jegyezte meg Sarah. – Köszönöm drága fiam, hogy segítesz nekem.

  Roland felvette a szemetes zsákot és kiment a hátsó ajtón az udvarra. Teliholdas éjszaka volt, ezért nem kellett feloltania a kinti lámpát. Megpillantotta a garázs mellett álló szemetes kukát. Ahhoz, hogy elérje célját át kellett vágnia az udvaron. Ekkor felhuhogott egy bagoly – Lucyt biztos, hogy a frász kerülgetné. Telihold, bagolyhuhogás mi kell még egy jó horror film helyszínhez. – odaért a kukához, leemelte a fedelét és beledobta a szemetes zsákot miközben félhangosan gondolkodott. – Innen már csak a hollókárogás hiányzik és teljes a horror filmes környezet. – mintha csak a gondolata teljesült volna egy holló szállt le a fiú elé és károgott egyet. Roland hátrahőkölt. – Mi a…! – összeszedte magát és felnevetett. Nevetése azonban nem volt magabiztos. – Ez jó! Kezdek elpuhányódni. Megijedek egy hollótól. – most, hogy egy kicsit felbátorodott közelebb lépett a hollóhoz. A madár kíváncsian nézte a fiút. De nem szállt el. – Érdekes egy példány vagy. – jegyezte meg Roland, mivel meglepte a madár bátorsága. Még közelebb lépett hozzá, de meglepetésében hátraugrott. A holló nem egy átlagos példány volt. Az egész madár fekete volt. A csőrétől a lábáig teljesen fekete. De nem ez volt a legkísértetiesebb, hanem az a halvány kékes fény, ami körülvette a madarat. – Mi a jó isten ez?! – kérdezte. – na jó! Kell ez neked, Roland? – kérdezte magától. – Ez csak egy egyszerű holló, ami csak azért tűnik úgy, mint ha kéken világítana, mert a hold rá világit. – tudta magában, hogy ez nem igaz. Ekkor a holló, mint ha csak megérezte volna a fiú félelmét, károgott egyet és felrepült. Magára hagyva Rolandot. –Ez durva volt… - jegyezte meg Roland és elindult az ajtó fele. Mire beért a házba már teljesen nyugodt volt.

   - Roland! Hól voltál eddig? Már rég indulnunk kellett volna! – szolt Sarah Tailer.

   - Bocsi anya. Csak valamit, mint ha láttam volna odakint, de tévedtem. – mondta.

   - Nincs semmi baj. Na nyomás az kifelé, így is késésben vagyunk!

hm.érdekes volt.a holló eléggé mutánsos jellegű volt a kékes fénnyel.XD na de akk én most elköszönök.remélem továbbra is tetszik a történet.na akkor sziasztok!

szerelem,vér,kérdések,válaszok és egyéb nyalánkságok...

Egy újabb éjjeli műszak és ez nem jelent mást mint hogy itt egy új fejezet. Ejha a teljes 3. fejezet.Ezt mennyi ideig gépeltem.Egy kis matek: ha Péter józanul és kipihenten fél óra alatt gépel le két A/4 es oldalt akkor holt fáradtan és életuntan kávé nélkül (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) mennyi időbe telik ugyan ez neki. a helyes megfejtéseket várom a megjegyzésekhez.jah és ha már itt járunk... a megjegyzések. drága olvasók.mint már biztos észrevettétek ki raktam egy számlálót ami a véletlenűl idetévedt látogatók számát mutatja.ez szép és jó ...lenne csak hogy én nem hiszek a modern technikában.ezért drága olvasók megkérnélek titeket hogy egy két szót irjatok a megjegyzéshez! nem kell regényt irnotok.csupán pár szót,hogy kapjak visszajelzést arról,hogy mijen a történet.

nos akkor ezt kiveséztük.jöjjön a második napirendi pont.a munka jó (föleg ha csak ugy csinálunk mint ha dolgoznánk és fizetnek érte) de sajnos minden jó véget ér egyszer.sajnos jővőhéttől kezdve nem leszek éjjeles müszakban ezért egy kicsit belessz lassúlva a történet folytatás.sajna ez van.hiába a pénz ha az én keresetem és apám keresete épp csak annyira elég hogy éhen nem halunk.ezért gépre nem telik.de ez egy más tészta. nos a lényeg:most felteszek egy kérdést itt amire a megjegyzésekben válaszólhattok.

azért oda mert még nem tom hogyan kell szavazást kirakni.nos tehát a kérdés:A TÖRTÉNET FOLYTATÁSAI FEJEZETENKÉNT JELENJENEK MEG,VAGY AHOGY ÉPP VÉGZEK EGY FÉL OLDAL BEGÉPELÉSÉVEL AKKOR TEGYEM FEL RÖGTÖN?

tehát a kérdés lényege:vártok többet arra hogy az egész fejezetet megkapjátok,vagy részletekben nyelitek le a falatokat? válaszodat köszönöm.drága olvasó.na akkor ennyi volna mára akkor jó reggel mindenkinek....

VÁRJUNK CSAK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

KIMARADT A LÉNYEG!!!!!!!!!!!!!!

A KÖVETKEZŐ FEJEZET!!!!!!!!!!!!

na ezt be is pótolom rögtön ime a 3. fejezet teljes egészben:

                                                                                                3. FEJEZET.

   Roland Tailer kinyitotta a szemét. Meglepődött mivel egy ismeretlen szobában ébredt. Óvatosan felemelte a fejét és így megláthatta Annát, aki az ágya mellett egy széken ülve fejét az ágyon nyugtatva aludt. – Anna. – meglepte, hogy milyen gyenge a hangja, Anna nem hallotta meg, azonban más igen.

   - Lám – lám! Felkelt a mi kis hősünk.

  Roland a hang irányába fordult és meglátta az ablaknál álló nővérét.

   - Lucy?

   - Igen, én vagyok drága öcsikém.

   - Hól vagyok?

   - A korházban. Hól máshól?

   - Mi történt?

   - Megmentetted a húgom életét. – válaszolt egy hang az ajtó irányából.

  Roland tekintete az ajtón beguruló kerekes székes fiatalemberre siklott.

   - Üdvözletem! A nevem Peter Miller. Én vagyok Nora bátyja.

  Rolandnak ekkor bevillant egy-két emlékfoszlány. Lelki szemei előtt újra lejátszódott a jelenet, amikor leszúrta Jessicát. Ettől megborzongott.

   - Minden rendben? – Peter odagurult az ágya mellé.

   - Velem igen. De mi a helyzet Norával? –kérdezte aggódva Roland.

   - Már jobban van. Az orvosok szerint füstmérgezést kapott, de nem súlyos.

   - Füstmérgezést?

   - Igen, öcsikém! – szólt közbe Lucy – Úgy járt, ahogy te. Az orvosok azt mondták, hogy nagy szerencsétek volt, mert egyikkőtöknek se súlyos.

  Peter a lány felé fordult – Elnézést, kisasszony! Beszélhetnék Rolanddal négyszemközt? – kérdezte egy mosoly kíséretében.

  Lucy elpirult – Persze… - hebegte – Nyugodtan… Addig elmegyek és iszom egy kávét. – mondta miközben elhagyta a szobát, becsukva maga mögött az ajtót.

   - Nos, akkor nyíltan beszélhetünk. – kezdte Peter a mondandóját, azonban Roland belé fojtotta a szót.

   - Mi ez az egész?! – kérdezte dühösen.

   - Mire gondolsz?

   - Tudod te jól, mire gondolok! Füstmérgezés?! Hülyének nézel? Mi történt velünk, hármunkkal és ki volt ez az állítólagos Jessica nővér.

   - Ez egy hosszú történet.

   - Nem baj. Ráérünk!

   - Hól kezdjem?

   - Jó lenne megtudni, hogy ki vagy te igazából.

  A fiatalember szemrebbenés nélkül válaszolt – a nevem Peter Miller. Visszavonult lélekharcos. Jelen pillanatban a lélekharcosok itteni csapatának vezetője.

   - Ez nagyszerű! Örvendek én meg Napóleon vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek!

   - Nem hiszel nekem?

   - Őszintén mondva, nem.

   - Had meséljek el egy történetet! 1200 évvel ezelőtt egy névtelen harcos rajtaütött csapatával egy ellenséges szekta maroknyi csapatán. Egy láda volt náluk, amiben egy kéken izzó kristálygömböt rejtettek el. A hadvezér félelme bebizonyosodott miután az egyik fogoly vallott a gömbbel kapcsolatban. Kiderült, hogy a lélekkristályt találták meg. A harcos tudta, hogy az ereklye rossz kezekbe kerülve a világ pusztulását okozhatná. Ezért úgy döntött, hogy elpusztítja a gömböt. Magához szólította 12 legmegbízhatóbb katonáját. Az ő segítségükkel elvitték a kristályt egy elhagyott templomba. Itt széttörte a gömböt, ami 12 darabbá esett szét. Mindegyik kiválasztott katona kapott egy darabot, amit azok a fegyverükkel egyesítettek. A harcos a megszerzett zsákmányból kifizette zsoldjukat egy évre előre és megeskette őket, hogy azonnal elválnak egymástól és külön utakon elhagyják az országot. Miután a katonák távoztak a harcos egy varázslattal és a lelke felhasználásával létrehozott egy másolatot a kristályról, hogy az igazit ne keressék…

   - És mi köze ennek a mi történetünkhöz?

   - Türelem! Nem sokára ide is eljutunk. Nos tehát ez a hős készített egy másolatot a kristályról. Ez a másolat benne a harcos lelkével több tucat ember lelkét szúrta el. Aki rossz szándékkal akarta megszerezni a kristályt az mind meghalt. Ezzel védte a halott harcos a világ békéjét. Azonban ezer év elteltével a varázslat ereje megszűnt a másolat porrá vált, és megindult a harc az igazi kristály darabjaiért. Azonban ezek a világkülönböző pontjain voltak szétszórva. 12 kristálytöredék, 12 fegyverben. Ezeket a fegyvereket lélekfegyvereknek hívják és csak a kiválasztottak, képesek ezek használatára. Eredetileg 12 kiválasztott élt, azonban mára már csak 9-en maradtak. A 12 lélekfegyverből 5 már a gonosz kezében van. Rajtunk múlik, hogy a többi jó kezekbe kerüljön.

   .- Nekem ehhez mi közöm? – kérdezte türelmetlenül Roland.

  Peter sóhajtott egyet – Csak annyi – válaszolt nyugodtan – hogy te vagy az egyik még élő kiválasztott ág leszármazottja.

   - Tehát? – kérdezte Roland idegesen.

   - Tehát, te vagy a lélek katana örököse.

  Néma csend ereszkedett rájuk, csak az alvó Anna szuszogása törte meg a csendet. Roland gondolataiba merült miközben Petert figyelte. Kis idő után összeszedte gondolatait és így szólt. – Tehát ha jól értettem a mondandódat. Azt állítod, hogy én egy rég halott katona leszármazottja vagyok, aki egy lélek katanával hadonászott valaha és most ez a „kis kés” arra vár, hogy használatba vegyem?

   - Leegyszerűsítve így lehetne elmondani.

   - És be tudod bizonyítani, hogy nem egy elmebeteg, vagy aki eltévesztette a kórházat?

   - Kérdezd meg Norat!

  Roland meglepődött ezen a válaszon. El is felejtkezett a lányról. Ez után újra elgondolkodott majd miután döntött magában így szólt: - Rendben tegyük fel, hogy hiszek neked. De most szeretnék megtudni tőled egy-két dolgot.

   - Rendben. Mit szeretnél megtudni?

   - Mi történt Annával? – kérdezte Roland és rámutatott a lányra – gyanús nekem, hogy nem ébredt fel a beszélgetésünkre.

   - Nem kell aggódnod! Nincs semmi baja. Csak kimerült és most piheni ki magát. Azonban neki is hálával tartozunk.

   - Hálával?

  Annának különleges képessége van. Képes a lélekenergiája segítségével gyógyítani. Ha ő nem kezelte volna időben Nora sérüléseit, akkor nem biztos, hogy lett volna az orvosoknak esélye megmenteni az életét. Azonban még gyakorlatlan a használatában, túl sok energiát von ki szervezetéből a gyógyítás. Most piheni ki a nap fáradalmait. A gyógyítás után már alig állt a lábán, de nem akart lefeküdni, aludni. Végig virrasztani akart melletted. De végül éjfél körül mégis elaludt.

   Anna… - suttogta Roland és végig simította a lány fejét, mire az felnyitotta egyik szemét.

   - Roland? – a lány ekkor felpattant és átölelte a fiút. – Roland! Úgy aggódtam érted! – és ölelgette tovább. Azonban hirtelen észbekapott és eleresztette Rolandot. Rák vörös arccal néztek egymásra. Peter elmosolyodott és elindult az ajtó irányába.

   - Nem zavarok tovább. Így is már rég indulnom kellett volna. Megígértem Norának hogy meglátogatom. Sziasztok!

   - Várj! –szólt utána Roland – Még lenne néhány kérdésem hozzád!

   - Ne felejtsd el őket! Még hallani fogsz felőlem. – Peter becsukta maga mögött az ajtót.

   - Hogy vagy? – kérdezte Roland a lányt. – Kipihented magad?

   - Igen, már nem vagyok fáradt. – mondta mosolyogva, azonban ez a mosoly elhalványult. – Öhm… Roland!

   - Igen Anna?

   - Szeretném megköszönni neked, hogy megmentetted az életem.

  Roland meglepődött – Az életed? Én? Ezt hogy érted?

   - Ha nem ölöd meg azt a nőt, akkor megölt volna engem. Hallottad a szavait. Ő meg akart engem ölni a képességem miatt. – hirtelen sírva fakadt – Ez egy átok! Már rég nem tekintem áldásnak. Emiatt veszélybe sodortalak téged és még rengeteg más embert.

  Roland meg akarta nyugtatni a lányt, de nem tudta, hogy mit mondjon. Azonban amikor látta, hogy Anna sírva fakad, egyetlen szó nélkül átölelte, és hagyta, hogy a lány had sírja ki magát. Mikor Anna lenyugodott kissé, Roland pár szóval megvigasztalta. Azonban a lány újra csak sírni kezdett, és Roland nem tudta, hogy mivel tudná lenyugtatni. – Anna hagyd abba a sírást! Kérlek! Hagyd abba! Egy ilyen szép lánynak nem tesz jót a sírás. – pár perc megnyugtatás után Anna végleg abba hagyta a sírást. Roland megkönnyebbült, amikor látta, hogy a lány ár nem pityereg.

   - Roland! Annyira sajnálom, hogy értem kellett az életed kockáztatnom. Nem szeretném, hogy miattam baj érjen!

   - Anna… - Roland a karjaiban levő lányhoz hajolt – Amíg képes vagyok, rá addig megvédelek. Erre, ha kell, megesküdöm! Isten engem úgy segéljen, amíg képes vagyok, rá megvédelek bármitől.

   - Roland… - Anna a fiú szemébe nézett. Ajkuk elindult egymás felé. Ekkor azonban félbeszakította eme romantikus jelenetet az ajtó nyitódása.

   - Roland, készülj! – Lucy jött be az ajtón és meglátta a két ifjút. – Bocsánat a zavarásért. - mondta elrejtve mosolyát. – Anya beszélt a főorvossal. Haza lettél engedve.

  Negyed óra múlva már hazafele tartottak az autóval. Rolandék édesanyja vezetett.

   - Úgy aggódtam érted! – mondta dühösen Sarah Tailer – Miért kell ráhozni a szívbajt szegény édesanyádra?

   - De anya! – kelt Lucy Roland védelmére – Megmentette annak a lánynak az életét.

   - Büszke is vagyok rá emiatt, de mennyire. Azonban akkor is halálra aggódtam magam, érted Roland?

   Roland oda se figyelt rájuk. Gondolataiban még mindig az utóbbi napok eseményei jártak. Ezért csak a harmadik megszólításra reagált. – Tessék? Mit kérdeztél?

   - A szemtelen kölke! Én itt kisírom a lelkem, ez meg rám se hederít!

   - Bocsi anya! Elgondolkodtam.

   - Ne légy nagyképű! – mondta immár mosolyogva Sarah Tailer – Biztos szerelmes vagy.

   - Hogy érted ezt?! – kérdezte Roland és ránézett a mellette ülő Annára, aki elgondolkodva nézett ki az ablakon.

   - Csak vicceltem. – mondta az édesanyja, azonban magában ezt gondolta: - Lerí rólad, hogy szerelmes vagy Annába. Engem akarsz átverni? Fülig szerelmes vagy belé. – eszébe jutott ekkor, hogy mondani akart valami fontosat a gyerekeknek. – Most jut eszembe. Peter Miller, hogy megköszönje húga megmentését meghívott minket pénteken vacsorára.

   - Minket? – húzta fel szemöldökét Roland.

   - Igen. Mindünket. Engem, téged, Lucyt, és Annát.

   - Engem is? – lelkendezett Lucy. Ez a Peter olyan jóképű.

   - Szegény, elég rossz lehet neki így tolószékben – jegyezte meg Sarah Tailer.

   - Szerintem ez még aranyosabbá teszi. – Lucy lelkesen kérdezte édesanyját – Szerinted van barátnője?

   - Hát kislányom ezt nem tudhatom. Kérdezd meg tőle!

   - Illik ilyet kérdezni?

   - Nem. De kit érdekel az illem, ha egy jó pasiról van szó?

   - Anya!!! – mind a ketten elnevették magukat.

  Közben odaértek abba az utcába ahol Anna lakott.

   - Úgy látom megérkeztünk. – szólt Sarah – Anna megérkeztünk a házadhoz.

   - Köszönöm MS. Tailer! – Rolandra pillantott – Elnézést MS. Tailer, beszélhetnék Rolanddal négyszemközt? Csak kettő perc lenne.

   - Persze. Megvárunk.

  Roland és Anna kiszálltak a kocsiból és felsétáltak a bejárati ajtóhoz.

   - Mi a baj Anna? – kérdezte Roland.

   - Beszéltem Norával.

   Roland meglepődött – Beszéltél vele?

   - Igen. Engem is meglepett, hogy ilyen állapotba beszélni akart velem.

   - És mit mondott?

   - Pár szóban elmondta, hogy ki és miért támadta meg. Továbbá beszélt arról, hogy nekem be kell lépnem a lélekharcosok közé. Nekik dolgozik állítólag. Azt mondta, hogy a bátyja az itteni csapat vezetője. Továbbá elmondott egy érdekes történetet bizonyos lélekkristályról és lélekfegyverekről. – Anna ránézett a fiúra. – Azt hiszem Norát nagyon megviselte ez a sérülés és félrebeszél. Álmában láthatta ezeket a dolgokat és most a valóságnak hiszi…

   - Csak, hogy nekem ugyanezt Peter mesélte el. – szakította félbe Roland a lány mondandóját. – Szerintem ketten ugyanazt nem szokták ennyire egyezően behallucinálni. Itt valami nincs rendjén az biztos. De van egy érzésem, hogy mindketten az igazságot mondták.

   - Ez akkor azt jelenti, hogy… - kérdezte volna Anna, azonban Roland félbeszakította.

   - Ez azt jelenti, hogy akaratunk ellenére belekeveredtünk egy „játékba”.

   - Egy játékba? De mégis milyen játékba?! – kérdezte Anna nyugtalanul, mivel sejtette a választ.

   - Egy halálos játékba… - jegyezte meg Roland.

  Némán néztek egymásra. Egyikük se akart elköszönni. Mindketten a másikban keresték a szörnyű felismerés utáni támaszt. Végül Roland törte meg a csendet.   – Most mennem kell.

   - Rendben. Vigyázz magadra Roland!

   - Vigyázni fogok. Szia, Anna!

   - Szia, Roland! – a fiú elindult lefelé a lépcsőn. Már a legalsó lépcsőfokon járt, amikor Anna utána szólt – Roland!

   - Igen? – fordult hátra a fiú.

  Anna elfordult. Nem akart a fiú szemébe nézni. – Semmi. Nem fontos. Bocsáss meg! – mondta és bement az ajtón.

  Roland szótlanul szállt be az autóba.

   - Történt valami kisfiam? – kérdezte aggódva Sarah Tailer.

   - Nem. Nincs semmi gond. – rögtön témát váltott – Szerintem indulhatunk!

   - Igaz. Még haza kell érnünk. – szólt Sarah és elindultak.

egyelőre ennyi fért bele...akkor most tényleg elköszönök.nos hát sziasztok!!!!!!