na de most jöjjön a fejezet és kezdődjön a tojás keresés:
4. Fejezet.
2/3
Ez a rész cselekménye egy
nappal játszódik korábban az előző rész időpontjánál…
A város határain kívül egy elhagyatott barlangban közelített
némán. célja felé. Csak lépteinek hangja törte meg a csendet. Száz lépést tett,
meg amikor a járat elkanyarodott. Befordult és ekkor folyosó végén fényt
pillantott meg, és egy pillanatra megállt.
Úgy látom jó,
helyen járok. – gondolta magában az ismeretlen, és tovább indult. A folyosóból
kiérve egy nagy terembe ért, aminek falain végig fáklyák lobogtak, középen egy
trón foglalt helyet egy emelvényen. Körülnézett, azonban a terem üres volt.
Hól vannak a
többiek? – gyanús volt neki ez a nagy csend.
- Késtél! Szólt ekkor egy kísérteties hang.
- Mutasd magad! –
fordult a hang irányába az ismeretlen.
Ekkor mintha csak a
falból lépett volna ki, megjelent egy alak, fején csuklya, kezében kékes fényű
kasza. – Késtél! Mesterünk 8 órára jelölte ki a találkozót.
- Ahogy elnézem,
nem csak én kések. – mondta az ismeretlen személy és levette fejéről a
csuklyát. A fáklyák fénye egy szép női arcot világított meg. A lány
megigazította vörös, vállig érő haját, és unott arccal nézett a másik alakra.
- Michael merre
van? – kérdezte a csuklyás alak.
- Honnan tudjam?! –
vetette oda a lány félvállról. – Különben is, nem túl nagy kockázat, hogy
mindnyájan egy helyen tartózkodunk, Tarantula?
- Megnyugodhatsz,
Sophia! Az egész területet körbevettem a holtak lelkeivel. Ide még egy patkány
se tudna bejutni. – válaszolt a Tarantulának nevezett.
Szavait
meghazudtolva az egyik résen egy patkány futott be és megállt nem messze tőlük.
- Ismerős nekem ez
a rágcsáló. – jegyezte meg a csuklyás alak.
- Nekem is. –
jegyezte meg Sophia. Benyúlt a zsebébe és villámsebességgel egy kést dobott a
patkány elé, mire az hátra ugrott.
Kettejük megrökönyödésére a patkány felállt a
két hátsó lábára és megszólalt: - Normális vagy te r****c?! – ekkor a rágcsáló
alakja megváltozott. Egy fiatal férfi lett pillanatok alatt a patkányból. –
Céltáblának nézel, vagy mi?
- Mondtam én, hogy
ismerős. – mondta a lány nevetve – Végre itt vagy Michael!
- Minden alkalommal
provokálni akarsz?! – mindkét kezében megjelent egy – egy kékes fényű
csatabárd.
- Harcolni akarsz?
–kérdezte Sophia és az ő kezében is megjelent a fegyvere, egy íj ugyan azzal a
kísérteties fénnyel, mint amilyen a másik kettő fegyverét is körülvette.
- Eltaláltad, édes!
– Michael megnyalta a szája szélét, mint egy ínyenc, akinek kedvenc ételét
tálalják fel. – Már rég vártam erre a kis összetűzésre.
Azonban ekkor
közéjük lépett Tarantula. – Hagyjátok abba! – mondta halk hangon – Ismeritek a
mester parancsát: ok nélkül tilos használnotok a lélekfegyvereiteket!
- Ne avatkozz bele,
vízipók! - szólt méltatlankodva Michael.
–Különben is, okkal használom a fegyvert, ugyanis most szépen átszabom a hölgy
arcát.
- Én meg segítek
neked sündisznóvá válni. – vágott vissza Sophia.
- Én meg segítek
mind hármatoknak átjutni a túlvilágra! – szólt közbe egy hang a trón irányából.
Mindhárman a hang irányába fordultak. A trónon kényelmesen elhelyezkedve a
mesterük ült, három tanítványára tekintve. – Ha jól emlékszem, megparancsoltam,
hogy ne használjátok a lélekfegyvereiteket ok nélkül. – mondta nyugodtan.
- Merda!° -
mormogta maga elé Michael. – A mester…
- Ejnye, Michael! –
szólt a mester türelmes hangon – Hányszor kértelek, hogy ne káromkodj az
anyanyelveden. A spanyol nyelv túl szép ahhoz, hogy káromkodásra használjad.
- Sajnálom, mester!
– hajolt meg a fiú.
- Hagyjad már ezt a
hajlongást! Nem vagyok én uralkodó, hogy hajlongjanak előttem. – A mester
felállt a trónról és odalépett a három tanítványához. – Megtudhatnám az előbbi
incidens okát?
- Az egésznek
senhorita Mi…
Sophia kezében kés
villant. – Ha még egyszer ki mered ejteni ezt a nevet, akkor darabokban vágom
ki a nyelved!
- Na de Sophia!
Csúnya dolog valakit a nyelve eltávolításával fenyegetni, csak azért mert az
általad nem szívlelt családneveden akar nevezni. Túl könnyen fel lehet
dühíteni.
- Sajnálom mester!
– szólt a lány lesütve a szemét.
- Semmi baj, drága
Sophia! Emlékezz mindig rá, hogy mit tanítottam neked! Soha ne hagyd, hogy
feldühítsenek harc közben! Ha dühös vagy, könnyebben hibázol. Ha hibázol, azt
kihasználja az ellenfeled. És ha ez megtörténik… - a mester odasétált Sophiához
és végig húzta az ujját a lány nyakán – akkor a szép fejed elválik a testedtől
és az lesz életed utolsó hibája.
- Értettem, mester!
– hebegte a lány.
- Akkor térjünk rá
arra a témára, ami miatt összehívtalak titeket. – mondta miközben leült a
trónra. – Egy új célpontunk bukkant fel. Egy fiatal 17 éves fiú. A neve Roland
Tailer… - Tarantula a név hallatára megtántorodott.
Michael észrevette
–Mi a bajod kaszáspók? Talán ismered a kölyköt?
Tarantula a kérdező
felé fordult – Ne nevezz kaszás póknak! Egyébként nem, nem ismerem a fiút, csak
azt hittem, hogy ismerem.
A mester
elgondolkodva nézte hármójukat – Három különböző ember, de mindhármukban van
valami közös – gondolta magában – Az apa, aki elhagyta a családját. A lány, aki
elárulta a testvéreit. A fiú, aki megölte a szüleit. Mindegyikük egy okból
tette ezt, hogy erősebbek legyenek. Ezért az erőért cserébe áldozatot hoztak –
ekkor a mesternek eszébe jutott a kislánya – Hát igen. Nekem is áldozatot
kellett hoznom. – sóhajtott egyet és egy könnycsepp jelent meg a szemében. –
Hány éves is lehetsz most, kislányom? 16? Nem! 17 évesnek kell már lennie.
Istenem 17 éves! Már majdnem felnőtt! – mély lélegzetet vett – Mindegyikünknek
áldozatot kellett hoznunk. Azonban minden egyes áldozattal közelebb kerülhetünk
a célunkhoz. – gondolatait befejezve így szólt a három tanítványhoz. – Mint már
említettem, ez a fiatal gyerek a következő elintézendő célpont.
- Mit követett el a
kis taknyos? – kérdezte Michael.
- Ő a lélek katana
következő örököse.
- Ilyen fiatalon? –
kérdezte meglepődve Michael.
- Ha jól emlékszem
te is 17 évesen kezdtél el a lélek fegyvereiddel hadonászni – jegyezte meg
Sophia.
- Csakhogy nekem akkor
már volt annyi erőm, hogy használjam is a lélekfegyverem.
- És miből
gondolod, hogy neki nincs hozzá ereje. – kérdezte gúnyosan Sophia.
- Mert ha volna
hozzá ereje, akkor már rég hallottunk volna arról, hogy megölt valakit.
A mester közbeszólt
– Szóval nem hiszel a fiú erejében, Michael?
- Egyáltalán nem.
Szerintem sima ügy lesz megölni.
- Úgy gondolod? – a
mester kezében megjelent egy zsák és ledobta Michael lába elé. – Akkor nézd meg
ezt!
A férfi lehajolt
érte és kinyitotta. Meglepetésében felkiáltott és kiejtette kezéből a zsákot,
amiből a földre érkezés után kigurult gyászos tartalma. "Egy kiló alma" volt a zsákban. A mestert leszámítva mindnyájan megdöbbenve néztek a
„trófeára”
- Hajlandóak
vagytok végre elismerni a fiú erejét? – kérdezte a mester.
- Ezt ő tette? –
kérdezte váratlanul Tarantula és a fejre mutatott.
- Nem. Ő csak
leszúrta. A fejet én vágtam le, hogy bizonyítékul szolgáljon a fiú erejét
illetően. – válaszolt a mester.
Sophia visszanyerve
lélekjelenlétét így szólt: Jessica a lélekvadász. Egy millió volt a fejére
kitűzve. Nem rossz kezdés. Ehhez mit szólsz, Michael?
- Kezdők
szerencséje! – jelentette ki Michael. – Kíváncsi lennék rá, mennyi esélye lenne
ellenem.
- Erre még várnod
kell – mondta mester – Amíg nem szerezte meg a lélekfegyverét addig nem ér
semmit a halála. Ezért még egyelőre nem kell a fiúval foglalkoznotok!
- És akkor mi most
mit tegyünk? – kérdezte Michael.
- A feladatotok
egyelőre az, hogy várjatok.
- Ezt úgy értsük,
hogy… - kérdezte volna Sophia, azonban a mester félbeszakította.
- Értsétek úgy,
hogy addig, amíg nem kaptok más utasítást, addig szabadok vagytok. Ajánlom,
hogy egy kicsit edzetek, mert kemény ellenféllel néztek majd szembe. Most
elmehettek!
- Rendben, mester!
– mondták kórusban és elindultak a kijárat felé.
- Tarantula! –
szólt ekkor a mester.
- Igen, mester?
- Te itt maradsz!
Parancsom van a számodra.
- Mi a parancsa
mester? – kérdezte Tarantula.
- Mérd fel a fiú
képességeit! Vedd komolyan a harcot ellene, de megölni ne öld meg! Élve van rá
szükségünk. Legalább is egy ideig még igen.
- Rendben, mester!
- Most elmehetsz!
Köszönöm a segítségedet Tarantula! De ne felejtsd el, életben kell maradnia!
- Értettem, mester!
– Tarantula elhagyta a termet. A mester csendben nézte, hogy az utolsó
tanítvány is eltűnik. Miután egyedül maradt halkan ennyit mondott. – Nos,
kölyök, most kiderül mire vagy képes. Lehet, hogy nem kell meghalnod. Minden
azon múlik, hogy mi lesz a válaszod… De elösször is méltónak kell lenned a
lehetőséghez… - szavai elhaltak és a terem üresen maradt.
° SPANYÓL KÁROMKODÁS
Nos itt az igazi szöveg: (jelöld ki!)
Jessica nővér levágott feje
na ennyi elég volt mára. nos akkor boldog husvétot!XD