Új rekord! avagy az eddigi leggyorsabb bejegyzésem...

Üdv mindenkinek. Drága olvasóim (vagy nem tom minek hívjalak titeket.)! Ezen a napon új időszámításhoz ért a blog! Nem még nem kell átállítani az órát téli időszámításra. azt majd egy pár hét múlva. Tehát a lényeg elérkeztünk a 4. fejezethez, ami 3 részből tevődik össze. Az elsőt most olvashatjátok. A többit, valószínűleg ha lesz időm, akkor egy héten belül felteszem. Csak hogy most hogy ezt a részt írtam észrevettem, hogy fogyóban az előnyöm. Most biztos megkérded milyen előnyről, beszélek. Egyszerű. Ezt a történetet egy füzetbe irogatom ráérős időmbe, és csak utána teszem fel a nettre. Eddig volt legalább kettő fejezet/rész  előnyöm. Csak hogy most bejött az a probléma hogy nem volt időm tovább írni az anyagot ezért odajutottam, hogy az ötödik fejezetnek még neki se tudtam állni. És itt a baj! Mert már a 4 elején járok. Hát igen nehéz egy történetíró élete.
Nos nem panaszkodom tovább. Megkezdem a második témát: Az iskola és a történet összeegyeztetése.
Ejha milyen szép szó: összeegyeztetése. Hát igen úgy, mint ahogy már jó barátom RAM KUN említette megkezdődött az utolsó felvonás nekem is.(mivel egy osztályba járunk) és nekem is kellene az érettségi, mert menni akarok fősulira. de ez lényegtelen. A téma azért lett feldobva, mert ki fogásokat kell találnom, hogy miért nem megy gyorsabban a történetírás. Mivel az iskolában tanulnom kell az érettségire ezért ki találtam, hogy csak azon az órákon írok, amikből nincs érettségi! Ugye milyen trükkös. El se tudjátok képzelni, hogy milyen unalmas tud lenni egy "Élelmiszer ipari műveletek" tanóra. Jó egy kicsit segítek. Képzeljétek el a legunalmasabb dolgot, amit valaha végig kellett ülnötök! Meg van? Most képzelj el annál egy picit, nagyobbat! Meg van? Akkor most szorozd meg kettővel! Nos ekkor megkapod az óra unalmassági szintjének 10%-át. de nem baj legalább lesz hól alkotnom. Nem tom hányan vettétek már észre, hogy ha unatkoztok, a szárnyal a fantáziátok. Nos én is így vok vele. Nos akk probléma megoldva.


És most végére értem a panaszkodásnak jöjjön az, amiért egyáltalán megírtam a bejegyzést. Íme a 4/1 rész:

                                                                         4. Fejezet

                                                                   1/3

 - Miért is kell ennyire kiöltöznünk? – Roland ingben és alsógatyában állva kiabált ki a szobájából – Tudtommal vacsorázni megyünk és nem temetésre!

   - Drága kisfiam! – Sarah Tailer türelmes anyukaként felelt fia feltevésére – Az illem megkívánja, hogy szépen kiöltözve tegyünk eleget a vacsora meghívásnak.

  Lucy aki öltözködés közben hallgatta őket, most az anyjához fordult. Érdekes, de mintha pár napja pont te mondtad volna, hogy „ki foglalkozik az illemmel?„. Vagy talán tévednék? – kérdezte ártatlan arccal.

  Édesanyja ugyanilyen ártatlan arccal nézett rá – Nem tévedsz kislányom. Nagyon is jól emlékszel. Elég jó az emlékező tehetséged. Ezt biztosan tőlem örökölted, ugyanis én is emlékszem a jegyeidre és arra, hogy matematikából bukásra állsz.

   - Honnan tudsz a matek jegyeimről? – kérdezte hebegve Lucy.

   - Egy kismadár elcsiripelte. Nos kislányom eme eredményeidért cserébe kapsz tőlem egy szép ajándékot: 3 hét szobafogságot.

   - És ezt mind egy kismadárnak köszönhetem, aki nem bírja befogni a csőrét! Most megkopasztalak!

   - Csipp-csiripp… - Roland ártatlan mosollyal az arcán megjelent a szobában.

   - Ma este sült madár lesz a vacsora! – jegyezte meg Lucy, azonban visszafogta haragját és bement a fürdőszobába, hogy kisminkelje magát.

   - Milyen elegáns vagy, Roland! – Sarah közelről megcsodálta az öltönybe öltözött fiút. – na látod, hogy nem haltál bele? Különben is, szerintem Annának is tetszeni fog.

  Roland arca vörös lett. – Anya! Ezt most, hogy érted?

   - Mit, kisfiam? Én csak megjegyeztem, hogy Annának tetszeni fog. Randira hívtad, alap dolog, hogy tetsszél neki.

   - De ez nem randevú! Ez csak egy egyszerű vacsora meghívás! Miből gondolod, hogy én nekem tetszik Anna?

   - Lucy mondta, hogy összeilletek. És szerintem igaza van. Tökéletes párt alkotnátok.

   - És miből gondolta ezt a drága nővérem?

  Lucy kiszólt a fürdőből – Egy kismadár csiripelte! – és még gúnyosan hozzátette – Csipp – Csipp…

   - Mindegy! – Roland elindult az ajtó irányába – amúgy mikor indulunk? Nem sokára 8 óra. És kilencre ott kell lennünk.

   - Rögtön indulunk amint Lucy kész lesz.

   - Ez nagyszerű! – mormogta a fiú. – Majd keltsetek fel, ha végez a nem létező szépségének ápolásával!

   - Te kis…! – Lucy dühösen jött ki a fürdőszobából. – Ezért most meghalsz!

  Sarah egy nyugodt mozdulattal megállította a rohamra induló lányt. – na de kislányom! Tudod, hogy nem szeretem, ha veszekedtek.

   - De anya! Roland sérteget.

   - Ez még nem ok arra, hogy öcsédet el tedd láb alól, vagy talán szeretnél további két hetet itthon eltölteni?

   - Na jó! Megbocsátok neki, ha bocsánatot kér.

   - Kérjen a bánat! – Roland válasza rövid volt és velős.

   - Roland, - szólt szelíden Sarah – szeretnél te is egy hónap szobafogságot?

   - Bocsánatot kérek, Lucy! – a fenyegetés meghozta hatását, mint láthatjuk.

  Sarah örömmel látta, hogy gyermekei között újra béke honol. – Rögtön jobb! Na akkor Lucy menny vissza és fejezd be a sminkelést. Roland, te addig vidd ki a szemetet! De vigyázz a ruhádra!

   - Anya miért nekem kell levinnem a szemetet?

   - Azért drága fiam, mert én megkértelek rá. De ha szeretnél egy hetet itthon maradni, akkor nem kell levinned a szemetet.

   - Már viszem is! – mondta Roland és elindult a konyhába, hogy felvegye a szemetes zsákot.

   - Rögtön jobb! – jegyezte meg Sarah. – Köszönöm drága fiam, hogy segítesz nekem.

  Roland felvette a szemetes zsákot és kiment a hátsó ajtón az udvarra. Teliholdas éjszaka volt, ezért nem kellett feloltania a kinti lámpát. Megpillantotta a garázs mellett álló szemetes kukát. Ahhoz, hogy elérje célját át kellett vágnia az udvaron. Ekkor felhuhogott egy bagoly – Lucyt biztos, hogy a frász kerülgetné. Telihold, bagolyhuhogás mi kell még egy jó horror film helyszínhez. – odaért a kukához, leemelte a fedelét és beledobta a szemetes zsákot miközben félhangosan gondolkodott. – Innen már csak a hollókárogás hiányzik és teljes a horror filmes környezet. – mintha csak a gondolata teljesült volna egy holló szállt le a fiú elé és károgott egyet. Roland hátrahőkölt. – Mi a…! – összeszedte magát és felnevetett. Nevetése azonban nem volt magabiztos. – Ez jó! Kezdek elpuhányódni. Megijedek egy hollótól. – most, hogy egy kicsit felbátorodott közelebb lépett a hollóhoz. A madár kíváncsian nézte a fiút. De nem szállt el. – Érdekes egy példány vagy. – jegyezte meg Roland, mivel meglepte a madár bátorsága. Még közelebb lépett hozzá, de meglepetésében hátraugrott. A holló nem egy átlagos példány volt. Az egész madár fekete volt. A csőrétől a lábáig teljesen fekete. De nem ez volt a legkísértetiesebb, hanem az a halvány kékes fény, ami körülvette a madarat. – Mi a jó isten ez?! – kérdezte. – na jó! Kell ez neked, Roland? – kérdezte magától. – Ez csak egy egyszerű holló, ami csak azért tűnik úgy, mint ha kéken világítana, mert a hold rá világit. – tudta magában, hogy ez nem igaz. Ekkor a holló, mint ha csak megérezte volna a fiú félelmét, károgott egyet és felrepült. Magára hagyva Rolandot. –Ez durva volt… - jegyezte meg Roland és elindult az ajtó fele. Mire beért a házba már teljesen nyugodt volt.

   - Roland! Hól voltál eddig? Már rég indulnunk kellett volna! – szolt Sarah Tailer.

   - Bocsi anya. Csak valamit, mint ha láttam volna odakint, de tévedtem. – mondta.

   - Nincs semmi baj. Na nyomás az kifelé, így is késésben vagyunk!

hm.érdekes volt.a holló eléggé mutánsos jellegű volt a kékes fénnyel.XD na de akk én most elköszönök.remélem továbbra is tetszik a történet.na akkor sziasztok!