Nyitány a drámai küzdelemhez...

Jó estét, jó szurkolást! Avagy egy újabb fáradalmas munkával összehozott fejezet töredék. Mint már a cím is mondja, ebben a fejezetben rákészülünk az első drámai küzdelemre.

Na, jó bevallom, igazából semmi köze a harchoz csak annyiban hogy... hűha, nem tok mit mondani, mert akkor elsütném a poént. Na, hát akkor inkább annyit mondok, ami már kiderült...

AZ ELŐZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL: drága főhősünk egy holló segítségével nyakig belegázolt a guanó elnevezésű matériába, ami nem éppen kellemes dolog, lássuk be! Nos, ez a rész ezzel egy időben játszódik. és ha szemfülesek lesztek akk tudtok olvasni a sorok között és akkor már meglehet, hogy sejteni fogjátok, hogy kik lesznek azok a szerencsések, aki majd a főhősünket segíteni fogják. nos, legyen ennyi elég! 

Jó olvasást!

                                                               5. Fejezet

                                                                                       2/4

   9-et ütött az óra. Peter Miller az ablakhoz gurult. – Úgy látom késnek. – jegyezte meg. Nora elgondolkodva ült a vacsora asztalnál. Peter észrevette húga nyugtalanságát. – Valami baj van, Nora?

  - Nem vagyok benne biztos teljesen, de mintha egy nagyon erős gonosz kisugárzás lenne a közelben. – váratlanul felpattant. – Peter! Óriási baj van! – kiáltotta és visszaroskadt székébe mellkasára szorítva a kezét. Peter odagurult melléje.

  - Nora! Minden rendben?! – kérdezte aggódva.

  - Nyugalom… minden rendben. – nyögte a lány.

  - Az nem úgy néz ki! – jegyezte meg Peter. – Mi történt?

  - Nem vagyok benne teljesen biztos, de mintha Roland Tailer lélekenergiáját éreztem volna a gonosz kisugárzás felé közelíteni.

  - És be tudod határolni, hogy pontosan hól található ez az erő?

  - Pontosan nem tudom. Mint tudod, nem vagyok felderítő. – jegyezte meg Nora. – Az biztos, hogy a közeli erdőben van valahol.

  - Mit keres Roland Tailer egy erdőben ilyenkor? – kérdezte Peter csak úgy mellékesen.

  - Kérdezz könnyebbet! – felelte Nora.

 Ekkor csengettek és néhány másodperc múlva egy komornyik lépett be és jelentette: - A Tailer család megérkezett, Mr. Miller.

 Petert megnyugtatta a bejelentés. – Ezek szerint nincs semmi gond. Nora tévedett.

 Így szólt a komornyikhoz: - Engedje be őket!

 Az ajtón belépett Sarah, Lucy és Anna. – Jó estét! – köszönt Sarah. – Elnézést a késésért! Pár kilométerre innen lerobbant az autónk. Onnan gyalog kellett jönnünk.

  - Jó estét! Nincs semmi baj. Nem késtek sokat. – Peternek ekkor tűnt csak fel Roland hiánya. – Már megbocsájtson Mrs. Tailer! Megtudhatnám, hogy Roland hól van?

  - Ő nem sokára itt lesz. – válaszolt Sarah. – Megvárja a szerelőket és utánunk jön.

 Peter elsápadt. – Tehát, Roland most egyedül van?! – kérdezte Szintelen hangon. Megpróbálta palástolni kétségbeesését.

  - Igen. – felelte Sarah megijedve. – Talán valami baj van?

 Peter azonban nem felet. Odagurult Nora mellé és kérdezett tőle valamit. Miután meghallgatta a lány válaszát, így szólt: - Egy pár percre magára kell hagynunk önöket. Egy kis megbeszélni valónk akadt Norával. Türelmüket megköszönöm! – szólt és elhagyták az ebédlőt. Végig mentek a folyosón, majd bementek egy ajtón, Peter irodájába.

  - Most mit tegyünk, Nora?

  - Hagyjuk szerintem… - szolt a lány hidegen. – Ha annyi esze van, hogy kiáll egy nála sokkal, erősebb emberrel harcolni akkor vessen magára!

  - Ugye tudod. hogy arról az emberről beszélsz, aki megmentette az életed? – kérdezte Peter. – Ráadásul tudod jól, hogy ő a lélek katana örököse. Nem hagyhatjuk, hogy baja essen!

  - Peter, drága bátyó! Nem ölhetik meg. Még nem! Még nem szerezte meg a lélekfegyverét. A fegyver nélkül a halála felesleges baklövés lenne.

  - Ez így szép és jó… csakhogy ismétlem önmagam. Nem hagyhatjuk, hogy baja essen!

 Nora ismerte már a bátyja gondolatmenetét annyira, hogy tudja, mit kell tennie. Felvette az íróasztalon lévő telefont és tárcsázott. A telefon kicsengett. Peter kivette a lány kezéből a készüléket.

  - Igen? – hallatszott a vonal másik oldaláról.

  - Itt Peter Miller. Az 514-es kód lép életbe! Ismétlem! Az 514-es kód lép életbe! Ismertessék az ellenség pontos helyét! Ha megvan, akkor azonnal két elitosztagost küldeni a helyszínre! Feladat: Roland Tailer nevű személy kimentése és biztonságba vivése!

  - Igenis! – válaszolt egy rémült hang. – Kit küldjünk, uram?

  - Ők ott tartózkodnak jelen pillanatban a bázison?

  - Igen uram! Most nem rég jelentkeztek szolgálatra.

  - Akkor azonnal beszélni akarok velük!

  - Azonnal uram!

 Peternek fél percet se kellett várnia, egy ismerős hang szólt a telefonba. – Üdv, főnök! Mi ez a nagy felhajtás?

  - Jó estét, Nicole! Átadták a küldetés részleteit?

  - Igen. Most futom át őket. – Egy kis csönd következett, Peter már azt hitte, hogy megszakadt a vonal, amikor a telefon újra megszólalt. – Ejha! 514-es kód! Ilyet is régen láttunk már!

  - A legfontosabb a fiúnak nem szabad, hogy baja essen!

  - Nyugalom, főnök! Elintézzük!

  - Induljatok! – Peter lerakta a kagylót.

  - Nos, akkor most mi legyen? – kérdezte Nora.

  - Mi semmit se tehetünk. Most már minden azon múlik, hogy mennyi idő kell nekik, hogy odaérjenek.

  - És ha elkésnének? – kérdezte Nora.

  - Akkor valószínűleg Roland halott lesz… - szólt Peter hidegen.

 A Folyosóról gyors léptek szava hallatszott majd egy ajtócsattanás. Azonban egyikük se figyelt fel rá.

  - Megtudtál valamit Roland családjáról? – kérdezte Peter.

  - Igen is meg nem is… - válaszolt Nora. – Megtaláltam a születési anyakönyvi kivonatát és az összes bizonyítványát, továbbá egy rakás értéktelen információt.

  - Mit tudtál meg a szüleiről?

  - Nem sokat. Apja meghalt egy autóbalesetben, amikor 2 éves volt. Semmi többet nem tudtam meg.

  - És az anyja?

  - Nos, ez már érdekesebb volt. 15 éves koráig rengeteg információ. Bizonyítványok, tanulmányi versenyek, sport sikerek, minden féle. Azonban ekkor képszakadás és a legközelebbi információ róla az, hogy megszületett Lucy nevű lánya.

  - Ez érdekes. Vajon hová tűntek az a hiányzó évek?

  - Épp ez az! Senki sem tudja! Végig vizsgáltam az összes adatbázist. Semmi! Abszolút semmi!

  - Mi lehet az oka ennek? – tette fel Peter a költői kérdést.

  - Szóljunk nekik? – kérdezte Nora váratlanul.

 Peter tudta, hogy sor kerül előbb-utóbb erre a kérdésre is. – Nem hinném, hogy jó ötlet lenne elmondani az igazságot Mrs. Tailer-nek.

  - Miért is?

  - Próbáltad már megállítani a kölykeit védő anya tigrist?

  - Ennek mi köze az ügyhöz?

  - Csak annyi hogy ha Sarah Tailer megtudja, hogy a fia ilyen veszélyben van akkor esélyünk se lesz Roland közelébe kerülni.

  - Elég gyönge egy magyarázat.

  - Az anyai ösztönök mindennél erősebbek. Ezt jegyezd meg jól, Nora! Pár év múlva meg fogod ezt tapasztalni, mint feleség és anyuka.

  - Előbb vágom le a karomat, mint hogy egy férfi befogjon engem rabszolgának a „házasság szent köteléke” címen. – jegyezte meg epésen Nora.

  - Rád bízom. A te életed a te döntésed. – válaszolt Peter nyugodtan, majd megjegyezte. –Szerintem ideje vacsorázni, menni. A végén még a vendégek azt hiszik, hogy nagy a baj.

 Végig mentek a folyosón és bementek az ajtón. Mind ketten meglepetten néztek Anna üres székére.

  - Anna hól van? – kérdezte Peter.

  - Kiment a mosdóba. – válaszolt Sarah. – Vagyis nekünk ezt mondta, de kezdünk érte aggódni, mert már vagy negyed órája ott van.

  - Na b**d meg! – jegyezte meg Nora halkan. – Peter arra gondolsz, amire én?

  - Ha arra gondolsz, hogy egy bizonyos személy meggondolatlanságával óriási bajba keveri magát, akkor igen.

  - Valami hasonlóra gondoltam én is. – jegyezte meg Nora. – Most akkor mi legyen?

  - Marad a terv. Semmi nem tudhatnak meg. Mi már úgy se tehetünk semmit. Most már csak reménykedhetünk, hogy Nicole és Daniel hamarabb érnek oda, mint hogy késő lenne. – Peter a vendégei felé fordult. – Anna szerintem nem sokára visszatér. Azt javaslom, álljunk neki a vacsorának! Jó étvágyat mindünknek!

jó hir remélem nektek hogy következő rész egy igazán izgalmas harcot fog tartalmazni.

nos hát köszönöm az olvasást. Sziasztok!

Egy holló nem csinál nyarat.

Avagy minimum kettő kell hozzá... üdvözletem kedves olvasók! egy újabb hét egy újabb fejezet...
ez nem jó! más szlogen kell! na akkór egy új nap egy új bejegyzés!
ez sem jó! ááááááááh.... le van sz@rva! nos a lényeg,hogy itt a következő bejegyzésem és a hozzá kapcsolódó fejezet töredék.Sikerült elérnünk a hihetetlen 5. fejezetet!!!!!!!!!JIPPPPYYYY!!!!!
Eme fejezet elején abszolút semmi izgalmas nem történik ha nem számitjuk azt hogy... NA EZT MAJD ELOLVASSÁTOK...
Most viszont még húzom egy kicsit az időt, hogy még ne tudjátok olyan gyorsan leszólni a fejezet eme részét.na jó nem leszek gonosz... jöjjön a  következő fejezet! Függény szét és indulhat az előadás!!!!!!

                                                                  5. Fejezet

                                                                        1/4

  - Messze van még? – Lucy már kissé türelmetlen volt. 10 Perc múlva kilenc.  El fogunk késni!

  - Nyugalom kislányom! – Sarah Tailer türelmesen viselte lánya sürgetését. – Ha csak nem történik valami, akkor odaérünk kilencre.

  - Mi történhetne? – kérdezte Roland csak úgy unalmában.

  - Sok horrorfilmet láttam, már amiben sötét éjszakán egy elhagyatott úton lerobban a fiatalok kocsija és egy pszichopata sorban, megöli őket. – Lucy megborzongott saját szavain.

  - Na de kislányom! – Sarah nyugtatni próbálta a lányát. – Azok csak filmek. Nincs semmi valóságalapjuk.

  - Amúgy meg nincs is sötét éjszaka. Hisz telihold van. – jegyezte meg Anna.

  - Ráadásul nem is egy elhagyatott úton járunk, hanem egy forgalmas útszakaszon. – szólt Roland.

  - Látod kislányom? – szólt Sarah miközben az utat figyelte – nem kell félned! Különben is, az autóval sincs semmi baj. Kétlem, hogy lerobbanna csak úgy hírtelen. – ekkor, mint ha csak a sors fintora lenne a motorháztető alól fekete füst kezdett el felszállni, a motor lefulladt, az autó lelassult, majd megállt. Az ezt követő jelenetsor komédiába illő volt. Sarah káromkodott egy kiadósat, Lucy sírva fakadt félelmében, Roland a nővére félelmén nevetett, Anna, pedig az elájulás határán állt, annyira megijedt. Pár perc elteltével kissé enyhült a pánik.

  - Nyugalom! – mondta Sarah, kissé összeszedve magát. – Nem történt semmi!

  - Most mit teszünk? – kérdezte kétségbeesve Lucy.

  - Először is felhívjuk az autómentőt. – kezdte Sarah – azonban így el fogunk késni. – elgondolkodott. – Nem tudja véletlenül valamelyikkőtök Millerék telefonszámát?

  - Nem kell elkésnetek – mondta váratlanul Roland. – Ti mennyetek! Gyalog egy negyed óra alatt odaértek. Én addig megvárom a szerelőt.

 Mindhárman meglepetten néztek a fiúra. – Te itt akarsz maradni? – kérdezte Sarah bizalmatlanul. – Tehát még egyszer hogy jól értem-e! Itt akarsz maradni, hogy mi ne késsünk el? Hól itt a bökkenő, fiam?

   - Nincs bökkenő. Ti hárman megjelentek a vacsorán és elmondjátok, hogy mi történt. Addig én bevárom a szerelőt, megadom az adatokat, és ezután elindulok utánatok.

  - Rendben, Roland! – Sarah még mindig bizalmatlan volt, fia önfeláldozásával kapcsolatban. – Akkor, mi most elindulunk.

  - Én nem megyek innen sehová! – jelentette ki Lucy, azonban ekkor fölöttük az egyik ágon egy bagoly huhogott egyet. A lány e huhogás hatására rögtön megváltoztatta álláspontját. – Indulhatunk!

 Anna ekkor odalépett Rolandhoz. – Nem maradhatok itt veled? – kérdezte halkan.

  - Felesleges! Elboldogulok egyedül is. – jelentette ki a fiú – Menny te is! Én majd jövök utánatok.

  - De Roland… - a fiú ekkor vette észre az aggodalmat Anna arcán. -… miért akarsz egyedül itt maradni?

  - MI a baj Anna? – kérdezte. A lány nyugtalansága áterjedt rá. – Történt valami?

  - Nem tudom, hogyan mondjam el. Egyszerűen érzem, hogy valami baj fog történni. Mint ha egy sötét kisugárzás lenne a közelben.

  - Egy sötét kisugárzás? – kérdezte Roland meglepődve – Ezt, hogy érted?

  - Nem tudom megmagyarázni. – válaszolta lány. – Roland. Engedd meg, hogy itt maradhassak!

  - Sajnálom Anna, de ha a megérzéseid igazak, akkor nem hagyhatom, hogy veszélybe kerülj.

  - De Roland! Egyedül akarsz itt maradni?! Mi lesz ha… - itt elhallgatott, azonban Roland befejezte helyette a mondatot.

  -… ha megtámadnak. Ezt akartad mondani?

  Anna némán bólintott.

  - Ne aggódj! – folytatta Roland. – Vigyázni fogok magamra. – rámosolygott a lányra. – Valószínűleg úgy se fog semmi történni. Mi okból támadnának meg? Az állítólagos örökségem miatt? – mondta és elnevette magát.

  - De Roland… - mondta, volna újra Anna, azonban Roland félbeszakította.

  - Semmi „de”! Szépen elindultok most! Én meg tartom itt a frontot.

  - De… - kezdte volna megint Anna, de aztán meggondolta magát. – Rendben. Legyen úgy, ahogy akarod. – váratlanul átölelte a fiút és a fülébe súgta. – Vigyázz magadra! – mondta és eleresztette Rolandot.

  Eközben Sarah befejezte a szerelővel való beszélgetést és eltette a mobilját a táskájába.  – Na akkor ez is megoldva. – Rolandhoz fordult – A szerelő 20 perc múlva itt lesz. Akkor mi most elindulunk. Siess majd utánunk!

  - Rendben anya! – mondta a fiú mosolyogva, ezután a tekintete Anna aggódó tekintetével találkozott és a mosoly eltűnt az arcáról.

  - Akkor majd Millereknél találkozunk! – szólt Sarah.

  - Szia öcsike! – köszönt el Lucy.

  - Vigyázz magadra! – szólt halkan Anna.

  - Sziasztok! – köszönt el Roland. Miután egyedül maradt beszállt az autóba és kényelmesen elhelyezkedett. – Végre egyedül! – jegyezte meg. – Legalább nem kell újra találkoznom Nórával. – elnevette magát. – Érdekes. Pont azzal kellene együtt vacsoráznom, aki a legellenségesebben tekint rám. Még csak meg sem köszönte, hogy megmentettem. Még jó, hogy lerobbant az autó, így nem kellett elme... – ekkor azonban félbeszakította gondolatait egy kopogás a szélvédőn. Roland azt hitte, hogy az autómentő ért oda, azonban amikor felnézett, kis híján felkiáltott meglepetésében. A motorháztetőn ott állt a holló. Roland felismerte. Ugyanaz a holló volt, amelyik már egyszer megijesztette. Teljesen fekete színű és körülvette ugyanaz a kísérteties kékes fény.

  - Hát ez nagyszerű! – jegyezte meg Roland. – A mutáns varjú visszatért.

  A madár, mint ha csak megértette volna a fiú szavait, dühösen károgott egyet.

  Roland úgy gondolta poénosra veszi a figurát. – Jól van, barátocskám! Én kérek elnézést. Holló, nem varjú. – mondta és elnevette magát. Azonban torkán akadt a vidámság, amikor a madár néhány károgás után egy értelmes szót mondott.

  - „Kárr”... Halál... „Kárr”... – Roland e szó hallatán falfehér lett.

  - Mi... Mit mondtál? – kérdezte dadogva.

  - „Kárr”... Halál...”Kárr”... – szólt újra a holló.

  Roland életében először keresztet vetett és imádkozni kezdett. Azonban a holló folytatta mondandóját.

  - „Kárr”... Anna... Meghalni...”Kárr”... – a fiú döbbentem meredt a madárra.

  - Mit mondtál?! – kérdezte kétségbeesve.

  A madár megismételte. - „Kárr”... Anna... Meghalni...”Kárr”...  –ezután felröppent a motorháztetőről.

  Roland úgy pattant ki az autóból mintha csak csúzlival lőtték volna ki. Tekintete a madarat kereste. Meglátta, hogy a holló egy ösvény felett repül, ami bevezet az erdőbe. Roland gondolkodás nélkül utána szaladt. Rátért az ösvényre és követte a madarat. A hold fénye megvilágította Roland előtt az utat. A holló továbbra is az ösvény felett szállt, majd hírtelen eltűnt.

  - Mi a fene... – Rolandot meglepte a madár hirtelen eltűnése. Körülnézett és ekkor döbbent csak rá, hogy pár méterrel előtte az ösvény véget ér és egy irtás kezdődik. Roland kisétált a tisztásra és körülnézett. Sehol senki. A Holló károgása távolról, a mező másik oldaláról hallatszott. Roland elindult a károgás irányába, azonban néhány lépés után megtorpant. Hirtelen megértette, mire gondolt Anna. Egy gonosz kisugárzás és a halál keveréke. Ezekhez hasonlított leginkább az érzés. És ekkor Roland megérezte, hogy nincs egyedül. Valaki figyeli. Nem értette ezt. Eddig még sosem érzett ehhez hasonlót. Gondolatait félbeszakította a holló újbóli károgása. Azonban ezúttal a hang a háta mögül szólt. Roland hátra fordult és kis híján hanyatt esett a döbbenettől. Egy csuklyás alak állt vele szemben, kezében kékes fényű kaszával, vállán a hollóval.

  - Üdvözletem, Roland Tailer! Azért jöttem, hogy megküzdjek veled.

Híha ezt mind begépelni egy kissebb örökkévalóság volt.nos remélem tetszett kedves olvasók.
ha igen akkor kérlek titeket ajánljátok barátoknak, ismerősöknek.
de ha ne talántán nem tetszene akkór ajánljátok az ellenségeiteknek, rossz akaróitoknak.
köszönöm előre is! ezzel sokat segítetek.
Nos akk sziasztok!

Szomorú kutya tekintet...

Üdv kedves olvasók! Igen leszégyelltem magamat a bánya legaljára... nos, hát igen nem szépítem, leírom feketén-fehéren trehány voltam! Most "az vesse rám az első követ, aki nem fél, hogy pofán vágom" nos, ez az idézet egyik kedvenc írómtól származik. név szerint Rejtő Jenő írta meg ezt a Láthatatlan légió című remekművében.(ha jól emlékszem ebben volt) nos, akkor újra bocsánatért esedezem tényleg a trehányság bűnébe estem. Most az vesse rám az első követ ki még sohasem volt trehány!

 - Maga ott a második sorban legyen, szíves tegye le azt a követ, ez csak egy szófordulat… jah hogy le akar dobni, mert, unja a dumámat. hogy érti azt, hogy "nem vagy vicces!" Ez nem a dumaszínház, barátocskám!... mit ért az alatt, hogy akkor rossz helyen járok, mert ez az?! Szerintem maga jár rossz helyen! Tegye le azt a követ és menjen szépen haza! Köszönöm!

 Nos hogy ez a kis közjáték véget ért visszatérek oda ahol jártam. Nos, hát akkor még egyszer bocsánat a trehányságért ráadásul, azért mert most nem jön új fejezet csak gondoltam írok pár sort, hogy ne higgyetek halottnak.

na jó csak vicceltem! itt a kövi fejezet:

                                                                        3/3

    Eközben Roland és családja úton voltak, hogy eleget tegyenek a vacsora meghívásnak. Sarah Tailer nyugodt tempóban vezetett, mellette az anyósülésen Lucy elgondolkodva nézett ki az ablakon, Roland hátul egy képregényt olvasgatott. Egyszer csak felpillantott olvasmányából és megkérdezte az édesanyját. – Mikor érünk oda?

- Türelem rózsát terem drága fiam. Tudod jól, hogy előbb el kell mennünk Annáért és csak utána indulunk Millerék-hez.

- A kis barátnődért… - jegyezte meg mosolyogva Lucy.

- Érdekes megjegyzés annak a szájából, aki a vendéglátónkkal akar közelebbi kapcsolatba kerülni. Vagy talán nincs igazam Lucy „Miller”? – kérdezte gúnyosan Roland.

- Mi?! Hogy én meg Peter… vagyis én meg mr. Miller? – kérdezte Lucy vöröslő arccal – Honnan veszed ezt?

- Egész héten csak erről beszéltél, hogy Peter így – Peter úgy. Szerintem elég egyszerű volt kikövetkezetni.

 Egy pont Rolandnak. – gondolta magában nevetve Sarah.

- Miért kell kifordítani a szavaimat?! – kérdezte Lucy dühösen.

- Én nem fordítottam ki a szavaid! Hadd idézzek! – Roland, Lucy hangját utánozva mondta – „Ez a Peter olyan jóképű!”

- Te kis… - a lány dühtől vörös fejjel akart valamit Rolandhoz, azonban édesanyjuk szava megállította tervében.

- Megérkeztünk Annához. Roland! Felmész szólni Annának, hogy megérkeztünk?

- Persze anya! – ahogy az autó megállt, Roland kiszállt és elindult fel a lépcsőn. Az ajtóhoz érve becsengetett. Bentről lépések zaja közelített az ajtó felé, kulcs zörgése, és a zár kattanása hallatszott. A kilincs lenyomódott és az ajtórésnyire nyílt.

- Mit akar? – kérdezte egy hang, amiben Roland ráismert Anna nagymamájának hangjára.

- Jó estét asszonyom! – köszönt a fiú illedelmesen. –Én vagyok az. Roland. Tudja! Anna osztálytársa.

- Nem ismerek semmiféle Rolandot! Mondja, hogy mit akar, vagy tűnjön innen!

- Nagymama! – Anna jelent meg az idős hölgy mögött – Kivel beszélsz?

- Valamilyen kölyökkel. Azt állítja, hogy az osztálytársad! Azt mondja, Rolandnak hívják. De szerintem hazudik. Az ajtó résében megjelent Anna arca és miután meglátta Rolandot így szólt a nagymamájához. –Nagyi! Ez Roland! Nem ismered meg? Ő vele megyek ma vacsorázni.

- Biztos, hogy ő az? – kérdezte az öregasszony bizalmatlanul.

- Nagyi, miért nem veszed fel a szemüvegedet? Akkor biztos, hogy felismered.

  Az idős hölgy elkezdett a zsebeiben kutakodni és meglelte a szemüvegét. Felvette és hunyorogva nézett a fiúra – Ez tényleg Roland! Bocsáss meg fiacskám! Szemüveg nélkül olyan vagyok, mint egy vakond. Az orromig sem látok. Gyere be nyugodtan! Anna mindjárt végez. – bevezette Rolandot a nappaliba és leültette a fotelba. – Megnézem, hogy Annának nincs-e szüksége segítségre. – mondta és elhagyta a nappalit. Roland egyedül maradt. A karján lévő órára esett tekintete. „20:17” állt a digitális kijelzőn. – Elmúlt negyed kilenc. Kilencre van megbeszélve a vacsora. Siethetnél, Anna! – jegyezte meg magában Roland.

  Ekkor nyílt az ajtó és megjelent Anna. Rolandnak a látványtól elállt a szava. Anna kék Szinű estélyi ruhát viselt. Barna haját egy lófarokban fogta össze hátul a tarkólyánál. Arcán minimális mennyiségű smink. Elmosolyodott, amikor meglátta Roland meglepetését. – Hogy tetszem?- kérdezte lesütött szemmel.

 Roland a döbbenettől, amit a lány szépsége okozott elég, nehezen ocsúdott fel. Mindössze ennyit sikerült mondania: - Gyönyörű vagy! – Anna elpirult. Roland összeszedte magát. – Indulnunk kellene, mert még elkésünk a végén.

- Akkor induljunk. – válaszolt a lány és elindultak az ajtó felé. Már az ajtónál jártak, amikor a hátuk mögül megszólalt valaki:

- Álljatok csak meg egy pillanatra!  - Roland kis híján szívrohamot kapott, azonban Anna nyugodtan fórdúlt hátra. – Nagypapa! Mi a baj?

 Az idős úr odalépett a két fiatalhoz. – Nincs semmi baj hercegnőm. Csak szeretnék beszélni pár szót az ifjú lovaggal. Négyszemközt. – Roland rosszat sejtett, és épp ezért éppen említeni akarta, hogy sietniük kell, azonban Anna megelőzte. – Rendben nagypapa. – most Rolandhoz fordult. – Megvárlak az ajtó előtt – mondta és becsukta maga mögött az ajtót.

 Roland egyedül maradt az idős úrral. – Miben segíthetek Mr. Smith? – kérdezte udvariasan.

 - Hagyjuk az udvariaskodást! – szólt nyersen a kérdezett. – Tehát te vagy az a srác, aki randevúzni viszi az én kis hercegnőmet, igaz?

 - Öhm… igen. – válaszolt a Roland.

 - Nos, barátocskám akkor most így barátilag adok neked egy jó tanácsot. Vigyázz Annára, mert ha csak egy haja szála is görbül, akkor megtanítalak arra, hogy hogyan kell szárnyak nélkül repülni. Megértetted?

 - Meg. – mondta a fiú tettetett nyugalommal.

 - Akkor most indulj! – mondta Mr. Smith nyugodtan.

 - Rendben. – hebegte a fiú. – Akkor… viszlát!

 - Szevasz! – köszönt el az idős úr. Roland már nyitotta volna az ajtót, amikor Mr. Smith utána szólt. – Ne felejtsd el, amit mondtam! Ha bármi módon szomorúságot okozol Annának, akkor megtanítalak repülni. Isten engem úgy segéljen!

 Roland szótlanul ment ki az ajtón. Anna már várta. – Mit beszéltetek nagypapival?

 - Csak megkérdett egy-két dolgot… - válaszolt nyugtalanul a fiú. Hirtelen gondolattól vezérelve megkérdezte a lányt. – Mond csak Anna, nagyapád mit dolgozott mielőtt nyugdíjba vonult?

 - Még nem mondtam volna? –lepődött meg a lány, a kérdésen - Tűzszerész volt a katonaságnál. De miért kérded?

 - Csak úgy kérdem. – Roland egy menekülési terven gondolkodott, midőn az autóhoz értek.

 - Jó estét Mrs. Tailer! Hello Lucy! – köszönt Anna.

 - Szia, Anna! – köszönt neki Sarah – Milyen csinos vagy ma este.

 - Köszönöm. – válaszolt Anna.

 - Anya! Lassan indulnunk kellene, mert elkésünk! – szólt közbe Roland.

 - Rendbe, fiam! Máris indulunk! – szavait alátámasztva beindította a motort és elindultak.

 Az autó eltávolodott. Egy holló, aki mindeddig a kocsit figyelte, most felszállt és elindult, hogy elérje célját. Egy tisztás fehérlett a telihold fényében. A holló lejjebb ereszkedett és megpillantotta azt, akit keresett. Egy ember állt a tisztás közepén, aki meglátva hollót kinyújtotta karját. A madár rászállt a kinyújtott karra és várta gazdája szavait.

 - Mit tudtál meg? – kérdezte a kísérteties ember.

 - Kár… - szólalt meg holló és egy hólt lélek hagyta el a csőrét és szállt át a mesterének a szemébe.

 - Tehát elindultak. – jegyezte meg. – Köszönöm a segítségedet. – mondta és útjára bocsátotta a madarat. A holló tett néhány kört a tisztás felett és utána eltűnt. – Roland Tailer… ideje, hogy megismerjelek. – mondta az ismeretlen és elhagyta a tisztást.

Nah b+ ez a fejezet se lett vlami nagyon hosszú. na mindegy remélem senkinek se tűnik fel.

NA AKK SZIASZTOK!!!!!!!!!!!!