Szomorú kutya tekintet...

Üdv kedves olvasók! Igen leszégyelltem magamat a bánya legaljára... nos, hát igen nem szépítem, leírom feketén-fehéren trehány voltam! Most "az vesse rám az első követ, aki nem fél, hogy pofán vágom" nos, ez az idézet egyik kedvenc írómtól származik. név szerint Rejtő Jenő írta meg ezt a Láthatatlan légió című remekművében.(ha jól emlékszem ebben volt) nos, akkor újra bocsánatért esedezem tényleg a trehányság bűnébe estem. Most az vesse rám az első követ ki még sohasem volt trehány!

 - Maga ott a második sorban legyen, szíves tegye le azt a követ, ez csak egy szófordulat… jah hogy le akar dobni, mert, unja a dumámat. hogy érti azt, hogy "nem vagy vicces!" Ez nem a dumaszínház, barátocskám!... mit ért az alatt, hogy akkor rossz helyen járok, mert ez az?! Szerintem maga jár rossz helyen! Tegye le azt a követ és menjen szépen haza! Köszönöm!

 Nos hogy ez a kis közjáték véget ért visszatérek oda ahol jártam. Nos, hát akkor még egyszer bocsánat a trehányságért ráadásul, azért mert most nem jön új fejezet csak gondoltam írok pár sort, hogy ne higgyetek halottnak.

na jó csak vicceltem! itt a kövi fejezet:

                                                                        3/3

    Eközben Roland és családja úton voltak, hogy eleget tegyenek a vacsora meghívásnak. Sarah Tailer nyugodt tempóban vezetett, mellette az anyósülésen Lucy elgondolkodva nézett ki az ablakon, Roland hátul egy képregényt olvasgatott. Egyszer csak felpillantott olvasmányából és megkérdezte az édesanyját. – Mikor érünk oda?

- Türelem rózsát terem drága fiam. Tudod jól, hogy előbb el kell mennünk Annáért és csak utána indulunk Millerék-hez.

- A kis barátnődért… - jegyezte meg mosolyogva Lucy.

- Érdekes megjegyzés annak a szájából, aki a vendéglátónkkal akar közelebbi kapcsolatba kerülni. Vagy talán nincs igazam Lucy „Miller”? – kérdezte gúnyosan Roland.

- Mi?! Hogy én meg Peter… vagyis én meg mr. Miller? – kérdezte Lucy vöröslő arccal – Honnan veszed ezt?

- Egész héten csak erről beszéltél, hogy Peter így – Peter úgy. Szerintem elég egyszerű volt kikövetkezetni.

 Egy pont Rolandnak. – gondolta magában nevetve Sarah.

- Miért kell kifordítani a szavaimat?! – kérdezte Lucy dühösen.

- Én nem fordítottam ki a szavaid! Hadd idézzek! – Roland, Lucy hangját utánozva mondta – „Ez a Peter olyan jóképű!”

- Te kis… - a lány dühtől vörös fejjel akart valamit Rolandhoz, azonban édesanyjuk szava megállította tervében.

- Megérkeztünk Annához. Roland! Felmész szólni Annának, hogy megérkeztünk?

- Persze anya! – ahogy az autó megállt, Roland kiszállt és elindult fel a lépcsőn. Az ajtóhoz érve becsengetett. Bentről lépések zaja közelített az ajtó felé, kulcs zörgése, és a zár kattanása hallatszott. A kilincs lenyomódott és az ajtórésnyire nyílt.

- Mit akar? – kérdezte egy hang, amiben Roland ráismert Anna nagymamájának hangjára.

- Jó estét asszonyom! – köszönt a fiú illedelmesen. –Én vagyok az. Roland. Tudja! Anna osztálytársa.

- Nem ismerek semmiféle Rolandot! Mondja, hogy mit akar, vagy tűnjön innen!

- Nagymama! – Anna jelent meg az idős hölgy mögött – Kivel beszélsz?

- Valamilyen kölyökkel. Azt állítja, hogy az osztálytársad! Azt mondja, Rolandnak hívják. De szerintem hazudik. Az ajtó résében megjelent Anna arca és miután meglátta Rolandot így szólt a nagymamájához. –Nagyi! Ez Roland! Nem ismered meg? Ő vele megyek ma vacsorázni.

- Biztos, hogy ő az? – kérdezte az öregasszony bizalmatlanul.

- Nagyi, miért nem veszed fel a szemüvegedet? Akkor biztos, hogy felismered.

  Az idős hölgy elkezdett a zsebeiben kutakodni és meglelte a szemüvegét. Felvette és hunyorogva nézett a fiúra – Ez tényleg Roland! Bocsáss meg fiacskám! Szemüveg nélkül olyan vagyok, mint egy vakond. Az orromig sem látok. Gyere be nyugodtan! Anna mindjárt végez. – bevezette Rolandot a nappaliba és leültette a fotelba. – Megnézem, hogy Annának nincs-e szüksége segítségre. – mondta és elhagyta a nappalit. Roland egyedül maradt. A karján lévő órára esett tekintete. „20:17” állt a digitális kijelzőn. – Elmúlt negyed kilenc. Kilencre van megbeszélve a vacsora. Siethetnél, Anna! – jegyezte meg magában Roland.

  Ekkor nyílt az ajtó és megjelent Anna. Rolandnak a látványtól elállt a szava. Anna kék Szinű estélyi ruhát viselt. Barna haját egy lófarokban fogta össze hátul a tarkólyánál. Arcán minimális mennyiségű smink. Elmosolyodott, amikor meglátta Roland meglepetését. – Hogy tetszem?- kérdezte lesütött szemmel.

 Roland a döbbenettől, amit a lány szépsége okozott elég, nehezen ocsúdott fel. Mindössze ennyit sikerült mondania: - Gyönyörű vagy! – Anna elpirult. Roland összeszedte magát. – Indulnunk kellene, mert még elkésünk a végén.

- Akkor induljunk. – válaszolt a lány és elindultak az ajtó felé. Már az ajtónál jártak, amikor a hátuk mögül megszólalt valaki:

- Álljatok csak meg egy pillanatra!  - Roland kis híján szívrohamot kapott, azonban Anna nyugodtan fórdúlt hátra. – Nagypapa! Mi a baj?

 Az idős úr odalépett a két fiatalhoz. – Nincs semmi baj hercegnőm. Csak szeretnék beszélni pár szót az ifjú lovaggal. Négyszemközt. – Roland rosszat sejtett, és épp ezért éppen említeni akarta, hogy sietniük kell, azonban Anna megelőzte. – Rendben nagypapa. – most Rolandhoz fordult. – Megvárlak az ajtó előtt – mondta és becsukta maga mögött az ajtót.

 Roland egyedül maradt az idős úrral. – Miben segíthetek Mr. Smith? – kérdezte udvariasan.

 - Hagyjuk az udvariaskodást! – szólt nyersen a kérdezett. – Tehát te vagy az a srác, aki randevúzni viszi az én kis hercegnőmet, igaz?

 - Öhm… igen. – válaszolt a Roland.

 - Nos, barátocskám akkor most így barátilag adok neked egy jó tanácsot. Vigyázz Annára, mert ha csak egy haja szála is görbül, akkor megtanítalak arra, hogy hogyan kell szárnyak nélkül repülni. Megértetted?

 - Meg. – mondta a fiú tettetett nyugalommal.

 - Akkor most indulj! – mondta Mr. Smith nyugodtan.

 - Rendben. – hebegte a fiú. – Akkor… viszlát!

 - Szevasz! – köszönt el az idős úr. Roland már nyitotta volna az ajtót, amikor Mr. Smith utána szólt. – Ne felejtsd el, amit mondtam! Ha bármi módon szomorúságot okozol Annának, akkor megtanítalak repülni. Isten engem úgy segéljen!

 Roland szótlanul ment ki az ajtón. Anna már várta. – Mit beszéltetek nagypapival?

 - Csak megkérdett egy-két dolgot… - válaszolt nyugtalanul a fiú. Hirtelen gondolattól vezérelve megkérdezte a lányt. – Mond csak Anna, nagyapád mit dolgozott mielőtt nyugdíjba vonult?

 - Még nem mondtam volna? –lepődött meg a lány, a kérdésen - Tűzszerész volt a katonaságnál. De miért kérded?

 - Csak úgy kérdem. – Roland egy menekülési terven gondolkodott, midőn az autóhoz értek.

 - Jó estét Mrs. Tailer! Hello Lucy! – köszönt Anna.

 - Szia, Anna! – köszönt neki Sarah – Milyen csinos vagy ma este.

 - Köszönöm. – válaszolt Anna.

 - Anya! Lassan indulnunk kellene, mert elkésünk! – szólt közbe Roland.

 - Rendbe, fiam! Máris indulunk! – szavait alátámasztva beindította a motort és elindultak.

 Az autó eltávolodott. Egy holló, aki mindeddig a kocsit figyelte, most felszállt és elindult, hogy elérje célját. Egy tisztás fehérlett a telihold fényében. A holló lejjebb ereszkedett és megpillantotta azt, akit keresett. Egy ember állt a tisztás közepén, aki meglátva hollót kinyújtotta karját. A madár rászállt a kinyújtott karra és várta gazdája szavait.

 - Mit tudtál meg? – kérdezte a kísérteties ember.

 - Kár… - szólalt meg holló és egy hólt lélek hagyta el a csőrét és szállt át a mesterének a szemébe.

 - Tehát elindultak. – jegyezte meg. – Köszönöm a segítségedet. – mondta és útjára bocsátotta a madarat. A holló tett néhány kört a tisztás felett és utána eltűnt. – Roland Tailer… ideje, hogy megismerjelek. – mondta az ismeretlen és elhagyta a tisztást.

Nah b+ ez a fejezet se lett vlami nagyon hosszú. na mindegy remélem senkinek se tűnik fel.

NA AKK SZIASZTOK!!!!!!!!!!!!