lecsó!!!!!!!!!!!!!!

Ha furcsállod a címet, akkor a magyarázat pont neked szól. Sajnálatos módon a pénz olyan hatalom, ami képes arra, hogy az ember az alvás helyett munkával töltse az éjszakáját. igen sajnos én is itt vagyok. érdekes hogy mindig ilyenkor van időm bejegyzést írni, igaz? Hát hogy őszinte legyek nem csak erre van időnk a munkatársakkal. ma este.pardon tegnap este. Egyik kollegám és egyben jó barátom születésnapja alkalmából      

Lecsót főztünk bográcsban a főnök tudta nélkül.(asszem ideje új munkahely után nézni) amíg így vacsoráztunk eszembe jutott, hogy ideje lenne feltenni a Kövi részt. De ugyan az volt a gond hogy mi legyen a bejegyzés címe. És ekkor miközben kanalaztam az finom kaját eszembe jutott az isteni szikra és megszületett a bejegyzés, amit most olvastok.

Na, jó nem untatlak tovább titeket, íme, jöjjön a második fejezet második fele.(ezt aztán megírtam XD)

                                                                       2. FEJEZET

                                                                               2/2

   - Mi a baja ennek a lánynak?!

   - Nyugalom Roland! Ne idegesítsd fel magad!

   - Miért? Nincs igazam, Anna?! Legalább bocsánatot kérhetett volna.

 Roland és Anna az iskola udvarán menve beszélgettek.

   - Igazad van, Roland. De akkor se idegesítsd fel magad!

   - Rendben! Lenyugodtam. – tekintette a lány karjára tévedt. – Már kérdezni szerettem volna. Mi történt a sebeddel?

   - Nem tudom. – mondta a lány azon gondolkodva, hogy elmondja-e a fiúnak. – Hogy őszinte legyek, ez már nem az első eset volt.

 Roland megállt és a lány felé fordult. – Mire gondolsz?

   - Az eltűnő sebre. Már fiatalabb koromban észrevettem, hogy miután megsérültem valahogyan a sérülések azonnal, vagy néhány perc elteltével begyógyultak.

 Roland értetlenül nézett a lányra – De hát… mégis hogyan?

   - Nem tudom. – felelte a lány.

   - Mióta történik ez veled?

   - Ha jól emlékszem… - beszélgetésüket félbeszakította, egy fentről jövő óriási csattanás. Mindketten a felnéztek a hang irányába és meghűlt bennük a vér. Az iskola harmadik emeletének falán egy lyuk tátongott, amiből egy szekrény állt ki félig, és most a levegőben himbálózott. Azonban mintha csak megunta volna a lógást a szekrény megbillent, és elindult zuhanórepülésben a két fiatal felé.

 Roland kapcsolt előbb. – Vigyázz!!! – megfogta a lányt és félre rántotta, épp azelőtt, hogy a szekrény nagy robajjal széttört a földön. – Mi a franc tör… - nem tudta befejezni, mert hirtelen megszólalt a hangosbeszélő:

   - Figyelem! Figyelem! Tűz ütött ki a 217-es teremben. Kérjük a tanárokat, hogy a megadott evakuációs terv alapján hagyják el osztályukkal az iskola épületét! Kérünk mindenkit, őrizzék meg nyugalmukat! Ismétlem… Őrizzék meg a nyugalmukat!

  Roland felpattant és sietve elindult az ajtó felé.

   - Roland! Hová mész?! – szólt utána a lány.

   - Maradj itt! Megnézem mi történt. – mondta és befutott az ajtón.

 Közben a tanárok és a diákok kezdték elhagyni az iskola épületét. Roland beleütközött a pánikba esett diákok egy csapatába, akik majdnem elsodorták. Nagy küzdelem árán sikerült túljutnia a csoporton, és már futott is tovább. Végre felért a harmadik emeletre.

   - A 217-es terem. – pillantása a mellette levő ajtóra esett – Ez itt a 213-as. A217-esnek a forduló után kell lennie. –elindult a terem irányába. Pár lépésre volt már csak attól a helytől ahol a folyosó elfordult. Ekkor érezte meg a füstszagot. Ezután már futott. Befordult a sarkon és döbbenten megállt a 217-es terem előtt. Az egész terem égett, az ajtó leszakadva feküdt a földön. Roland fejében megfordult az, hogy jobban járna, ha mentené az irháját, de ekkor észrevette, hogy egy lány fekszik a terem közepén. Gondolkodás nélkül odafutott a földön fekvőhöz. Roland lehajolt és megfordította az arccal a föld felé fekvő lányt, majd meglepetésében felkiáltott. Nora Miller feküdt előtte. Roland óvatosan felemelte a lányt és elindult vele az ajtó felé. Már a folyosón jártak, amikor a fiú észrevette, hogy Nora kinyitotta szemeit és valamit suttog. Roland közelebb hajolt, hogy halja a lány szavait.

   - Peter… - suttogta a lány – Vigyázz!.. Még itt van…

   - Bocsi, de összekeversz valakivel – válaszolt a fiú. – Én Roland vagyok. Tudod, az osztálytársad.

   - Peter!.. Vigyázz!.. Itt van a közelben! – Roland legnagyobb meglepetésére a lány kezébe megjelent egy katana – Itt a kardom… Vigyázz! Még itt van…

   - De mégis ki?! – kérdezte Roland. Ekkor váratlanul a háta mögül megkapta a választ.

   - Ha minden igaz a hölgy engem említett.

 Roland hátrafordult és meglátta vele szembenálló Jessica nővért. – Doktornő? Mit csinál maga itt.

   - Peter! – szólt hirtelen Nora – Vigyázz! Vigyázz vele! Veszélyes!

   - Mondom, hogy én Roland vagyok! – mondta a fiú türelmét veszítve. – Amúgy, hogy érted azt, hogy veszélyes?!

  A lány, mintha nem is hallotta volna az iméntikérdést, újra felkiáltott. – Vigyázz a lélekvágóra!

   - A mire?! – kérdezte meglepetten Roland. Azonban a lány újra elájult. – Ez nagyszerű! – ekkor eszébe jutott a doktornő. – Jessica nővér, segítene? Azt hiszem Nora-ra ráférne egy kis segítség.

  A doktornő elmosolyodott – Felesleges. Meghal ő magától is. – mondta és megcsillant kezében egy penge. – A lélekvágó annak a kezében, aki tudja használni, halálos fegyver. –elnevette magát, miközben a szemei vörösen ragyogtak.

   - Hogy érti ezt? – kérdezte Roland meglepetten.

   - Látod itt a kezemben ezt a pengét? Nos, ezt hívják úgy, hogy lélekvágó. Mint ahogy a neve is mutatja, ez a lelkedet sebzi. Ha valakit megvágok vele, akkor annak a teste nem sérül, de a lelke annál inkább. Profi lélekvágók, mint például én, tudunk úgy játszani az ellenségünkkel, hogy egy vágással azonnal megöljük, megsebesítjük, vagy lassú, kínokkal teli haldoklást okozunk nekik. – ránézett a Roland kezében fekvő lányra. – Ahogy elnézem, szegény már félrebeszél a fájdalomtól. Körülbelül egy órája lehet hátra.

 A fiú megdöbbent. – Úgy érted…?

   - Igen. – a doktornő elindult Roland felé – Hiába a lovagias cselekedet, a „hercegnő” meg fog halni. – kezében megvillant a penge – Megnyugodhatsz! Téged azonnal megöllek. Nem kell szenvedned. – és elnevette magát.

   - Nagyon köszönöm, a biztató szavakat! – mondta a fiú és hátrálni kezdett – Akkor én most el is köszönök. Viszlát! – és már futott is.

   - Peter… - a lány újra magához tért.

 Csak tudnám végre, hogy ki az, akivel folyton összetéveszt. – gondolta magában Roland.

   - Peter… - a lány újra megszólította. – Vigyázz vele! Nagyon gyors… - és újra elvesztette eszméletét.

   - Gyors? Milyen gyors? – ekkor döbbenten állt meg. Ugyanis előtte, elállva az útját ott állt Jessica nővér. – Mi a… ?!

   - Bocsáss meg, de nem hagyhatom, hogy elvidd a trófeámat. – elindult a fiú felé. –Tedd le a lányt, és akkor, talán elhagyhatod élve az épületet. – mondta nyájas hangon.

   - Nem! – Roland válasza határozottan csengett. – Ha a lányt akarod, akkor meg kell küzdened érte! – csak mikor kimondta, jött csak rá, hogy kijelentésével valószínűleg aláírta a halálos ítéletét.

   - Szóval így állunk? – a doktornő kezében megcsillant a penge. Rendben. Tedd le a lányt és vedd fel a kardot! Bármilyen gonosznak is hiszel, nem harcolok fegyvertelen ellenféllel.

 Roland óvatosan elfektette Norat a földön és felvette a kardot.

   - Kezdhetjük? – kérdezte türelmesen a doktornő.

   - Kezdjük! – kiáltotta Roland és rohamra indult. Odaérve a doktornőhöz, már lendítette is a kardot.

 Túl lassú. – gondolta magában Jessica, és rögtön a fiú mögött termett.

   - Hogy az a… - Roland megfordult és újra támadott.

 Még mindig túl lassú. – gondolta magában és eltáncolt a fiú támadása elől, és egy jól irányzott rúgással messzire repítette Rolandot.

   - A francba! – nyögte a fiú. Ekkor vette csak észre a mellette álló Jessicát.

   - Sajnálom kölyök! Nem akartalak megölni. A te lelkedre nincs szükségem. De sajnos meg kell, hogy tegyem. – és már emelte a fegyverét, hogy leszúrja Rolandot, amikor valaki felkiáltott mögötte.

   - Roland! Jaj, ez nem lehet! – Anna volt az, aki dacolva Roland kérésével mégis utána jött, és most döbbenten látta, hogy a fiú farkas szemet néz a halállal.

   Anna! Menny innen! Ez veszélyes! – kiabált oda neki Roland, azonban elkésett vele.

 Jessica egy pillanat alatt a lány mögött termett. – Rád még szükségem van. – és keresztülszúrta a lányt.

   - Anna! – kiáltott fel Roland.

   - Nyugalom kölyök! Még él. Olyan helyen szúrtam meg, hogy csak elájult.

   - Miért tetted ezt vele?! – kérdezte Roland dühösen.

   - Jobb így neki. – Jessica a fiúhoz lépett – így nem kell végig néznie a halálod. – kard villant a kezében és lecsapott vele. Ebben a pillanatban egy másik penge villant, és megállította a fiú szívéhez közeledő kardot. – Mégis hogyan…?! – Jessicát meglepte, ami történt.

   - Nem hagyom, hogy még valakinek szenvedést okozz. – Roland a kezében lévő kard segítségével védte ki a halálos szúrást. Egy csapással félre ütötte ellenfele fegyverét és felpattant.

 Jessicát megdöbbentette Roland gyorsasága. – Hogy lettél ilyen gyors?! – hirtelen érzékelni kezdte a fiú erejét. – Mi ez az erő?! – megdöbbenve, szinte hisztérikusan kérdezte – Honnan van ilyen erőd?! – azonban látszólag rögtön visszanyerte a hidegvérét. – Hiába! Így is megöllek! Most már nincs kegyelem! Ugyanolyan kínokat fogsz átélni, mint a lány!

 Roland abszolút nyugalommal válaszolt. – Most beszélgetni akarsz, vagy harcolni?

   - Megbánod még a szavaid! – Jessica dühösen támadásba lendült.

 Összecsapódott a két kard. Mindkettejük tudta, hogy ha figyelme alább hagy, akkor halott. Jessica egyre kétségbeesetten érezte, hogy Roland erősebb nála. Érezte, hogy nem bírja már visszatartani a fiú támadását. És ekkor Roland kiütötte a kezéből a kardot, ami nagy csattanással esett a földre. Jessica hisztérikusan meredt a fiú kezében lévő katanára, ami egyenesen a szívének irányult.

   - Ke… Ke… Kegyelem!!! - kiérződött hangjából a hisztéria.

   - Kegyelmet akarsz?! Úgy ahogy te adtál másnak?! Ártatlan embereket öltél meg azért, hogy a lelküket eladhasd! Megérdemelnéd, hogy úgy haljál, meg ahogy Nora, de most kapsz egy utolsó esélyt. De csak akkor, ha most eltűnsz, és soha többé nem kerülsz a szemem elé. És a legfontosabb… - odahajolt Jessica arcához és folytatta – Soha többé nem ölsz meg senkit! Megértetted?!

   - Igen… - Válaszolt Jessica halálra sápadtan.

   - Akkor most tűnj el! És ne is lássalak többé! – mondta Roland és hátat fordított a zokogó lánynak.

 Jessica csak erre várt. Elővett egy kést és Roland után vetette magát.
– Te idióta! Soha ne fordíts hátat egy legyőzött ellenségnek! – és már lendült is a karja, benne a késsel.

 Azonban Roland gyorsabb volt és kardja keresztüldöfte Jessica szívét. – Sajnálom. Nem akartam megtenni, de te kikényszerítetted. Megkegyelmeztem neked, de te mégis orvul hátba támadtál. Megérdemled a halált. Isten kegyelmezzen meg a lelkednek! – mondta és kihúzta kardját a lányból. Jessica száján kibuggyant a vér és egy végső sóhajjal távozott belőle az élet. Roland hátat fordított a holttestnek és tett néhány lépést Anna irányába. Azonban két lépést se tett meg és megtántorodott. Látása elhomályosodott és összeesett. Elvesztette az eszméletét.

egyelőre ennyi. ha hiányolnál akkor az baj mert nem tom mikor lessz ujra időm irni.

na mindegy na jó reggelt mindenkinek!