szerelem,vér,kérdések,válaszok és egyéb nyalánkságok...

Egy újabb éjjeli műszak és ez nem jelent mást mint hogy itt egy új fejezet. Ejha a teljes 3. fejezet.Ezt mennyi ideig gépeltem.Egy kis matek: ha Péter józanul és kipihenten fél óra alatt gépel le két A/4 es oldalt akkor holt fáradtan és életuntan kávé nélkül (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) mennyi időbe telik ugyan ez neki. a helyes megfejtéseket várom a megjegyzésekhez.jah és ha már itt járunk... a megjegyzések. drága olvasók.mint már biztos észrevettétek ki raktam egy számlálót ami a véletlenűl idetévedt látogatók számát mutatja.ez szép és jó ...lenne csak hogy én nem hiszek a modern technikában.ezért drága olvasók megkérnélek titeket hogy egy két szót irjatok a megjegyzéshez! nem kell regényt irnotok.csupán pár szót,hogy kapjak visszajelzést arról,hogy mijen a történet.

nos akkor ezt kiveséztük.jöjjön a második napirendi pont.a munka jó (föleg ha csak ugy csinálunk mint ha dolgoznánk és fizetnek érte) de sajnos minden jó véget ér egyszer.sajnos jővőhéttől kezdve nem leszek éjjeles müszakban ezért egy kicsit belessz lassúlva a történet folytatás.sajna ez van.hiába a pénz ha az én keresetem és apám keresete épp csak annyira elég hogy éhen nem halunk.ezért gépre nem telik.de ez egy más tészta. nos a lényeg:most felteszek egy kérdést itt amire a megjegyzésekben válaszólhattok.

azért oda mert még nem tom hogyan kell szavazást kirakni.nos tehát a kérdés:A TÖRTÉNET FOLYTATÁSAI FEJEZETENKÉNT JELENJENEK MEG,VAGY AHOGY ÉPP VÉGZEK EGY FÉL OLDAL BEGÉPELÉSÉVEL AKKOR TEGYEM FEL RÖGTÖN?

tehát a kérdés lényege:vártok többet arra hogy az egész fejezetet megkapjátok,vagy részletekben nyelitek le a falatokat? válaszodat köszönöm.drága olvasó.na akkor ennyi volna mára akkor jó reggel mindenkinek....

VÁRJUNK CSAK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

KIMARADT A LÉNYEG!!!!!!!!!!!!!!

A KÖVETKEZŐ FEJEZET!!!!!!!!!!!!

na ezt be is pótolom rögtön ime a 3. fejezet teljes egészben:

                                                                                                3. FEJEZET.

   Roland Tailer kinyitotta a szemét. Meglepődött mivel egy ismeretlen szobában ébredt. Óvatosan felemelte a fejét és így megláthatta Annát, aki az ágya mellett egy széken ülve fejét az ágyon nyugtatva aludt. – Anna. – meglepte, hogy milyen gyenge a hangja, Anna nem hallotta meg, azonban más igen.

   - Lám – lám! Felkelt a mi kis hősünk.

  Roland a hang irányába fordult és meglátta az ablaknál álló nővérét.

   - Lucy?

   - Igen, én vagyok drága öcsikém.

   - Hól vagyok?

   - A korházban. Hól máshól?

   - Mi történt?

   - Megmentetted a húgom életét. – válaszolt egy hang az ajtó irányából.

  Roland tekintete az ajtón beguruló kerekes székes fiatalemberre siklott.

   - Üdvözletem! A nevem Peter Miller. Én vagyok Nora bátyja.

  Rolandnak ekkor bevillant egy-két emlékfoszlány. Lelki szemei előtt újra lejátszódott a jelenet, amikor leszúrta Jessicát. Ettől megborzongott.

   - Minden rendben? – Peter odagurult az ágya mellé.

   - Velem igen. De mi a helyzet Norával? –kérdezte aggódva Roland.

   - Már jobban van. Az orvosok szerint füstmérgezést kapott, de nem súlyos.

   - Füstmérgezést?

   - Igen, öcsikém! – szólt közbe Lucy – Úgy járt, ahogy te. Az orvosok azt mondták, hogy nagy szerencsétek volt, mert egyikkőtöknek se súlyos.

  Peter a lány felé fordult – Elnézést, kisasszony! Beszélhetnék Rolanddal négyszemközt? – kérdezte egy mosoly kíséretében.

  Lucy elpirult – Persze… - hebegte – Nyugodtan… Addig elmegyek és iszom egy kávét. – mondta miközben elhagyta a szobát, becsukva maga mögött az ajtót.

   - Nos, akkor nyíltan beszélhetünk. – kezdte Peter a mondandóját, azonban Roland belé fojtotta a szót.

   - Mi ez az egész?! – kérdezte dühösen.

   - Mire gondolsz?

   - Tudod te jól, mire gondolok! Füstmérgezés?! Hülyének nézel? Mi történt velünk, hármunkkal és ki volt ez az állítólagos Jessica nővér.

   - Ez egy hosszú történet.

   - Nem baj. Ráérünk!

   - Hól kezdjem?

   - Jó lenne megtudni, hogy ki vagy te igazából.

  A fiatalember szemrebbenés nélkül válaszolt – a nevem Peter Miller. Visszavonult lélekharcos. Jelen pillanatban a lélekharcosok itteni csapatának vezetője.

   - Ez nagyszerű! Örvendek én meg Napóleon vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek!

   - Nem hiszel nekem?

   - Őszintén mondva, nem.

   - Had meséljek el egy történetet! 1200 évvel ezelőtt egy névtelen harcos rajtaütött csapatával egy ellenséges szekta maroknyi csapatán. Egy láda volt náluk, amiben egy kéken izzó kristálygömböt rejtettek el. A hadvezér félelme bebizonyosodott miután az egyik fogoly vallott a gömbbel kapcsolatban. Kiderült, hogy a lélekkristályt találták meg. A harcos tudta, hogy az ereklye rossz kezekbe kerülve a világ pusztulását okozhatná. Ezért úgy döntött, hogy elpusztítja a gömböt. Magához szólította 12 legmegbízhatóbb katonáját. Az ő segítségükkel elvitték a kristályt egy elhagyott templomba. Itt széttörte a gömböt, ami 12 darabbá esett szét. Mindegyik kiválasztott katona kapott egy darabot, amit azok a fegyverükkel egyesítettek. A harcos a megszerzett zsákmányból kifizette zsoldjukat egy évre előre és megeskette őket, hogy azonnal elválnak egymástól és külön utakon elhagyják az országot. Miután a katonák távoztak a harcos egy varázslattal és a lelke felhasználásával létrehozott egy másolatot a kristályról, hogy az igazit ne keressék…

   - És mi köze ennek a mi történetünkhöz?

   - Türelem! Nem sokára ide is eljutunk. Nos tehát ez a hős készített egy másolatot a kristályról. Ez a másolat benne a harcos lelkével több tucat ember lelkét szúrta el. Aki rossz szándékkal akarta megszerezni a kristályt az mind meghalt. Ezzel védte a halott harcos a világ békéjét. Azonban ezer év elteltével a varázslat ereje megszűnt a másolat porrá vált, és megindult a harc az igazi kristály darabjaiért. Azonban ezek a világkülönböző pontjain voltak szétszórva. 12 kristálytöredék, 12 fegyverben. Ezeket a fegyvereket lélekfegyvereknek hívják és csak a kiválasztottak, képesek ezek használatára. Eredetileg 12 kiválasztott élt, azonban mára már csak 9-en maradtak. A 12 lélekfegyverből 5 már a gonosz kezében van. Rajtunk múlik, hogy a többi jó kezekbe kerüljön.

   .- Nekem ehhez mi közöm? – kérdezte türelmetlenül Roland.

  Peter sóhajtott egyet – Csak annyi – válaszolt nyugodtan – hogy te vagy az egyik még élő kiválasztott ág leszármazottja.

   - Tehát? – kérdezte Roland idegesen.

   - Tehát, te vagy a lélek katana örököse.

  Néma csend ereszkedett rájuk, csak az alvó Anna szuszogása törte meg a csendet. Roland gondolataiba merült miközben Petert figyelte. Kis idő után összeszedte gondolatait és így szólt. – Tehát ha jól értettem a mondandódat. Azt állítod, hogy én egy rég halott katona leszármazottja vagyok, aki egy lélek katanával hadonászott valaha és most ez a „kis kés” arra vár, hogy használatba vegyem?

   - Leegyszerűsítve így lehetne elmondani.

   - És be tudod bizonyítani, hogy nem egy elmebeteg, vagy aki eltévesztette a kórházat?

   - Kérdezd meg Norat!

  Roland meglepődött ezen a válaszon. El is felejtkezett a lányról. Ez után újra elgondolkodott majd miután döntött magában így szólt: - Rendben tegyük fel, hogy hiszek neked. De most szeretnék megtudni tőled egy-két dolgot.

   - Rendben. Mit szeretnél megtudni?

   - Mi történt Annával? – kérdezte Roland és rámutatott a lányra – gyanús nekem, hogy nem ébredt fel a beszélgetésünkre.

   - Nem kell aggódnod! Nincs semmi baja. Csak kimerült és most piheni ki magát. Azonban neki is hálával tartozunk.

   - Hálával?

  Annának különleges képessége van. Képes a lélekenergiája segítségével gyógyítani. Ha ő nem kezelte volna időben Nora sérüléseit, akkor nem biztos, hogy lett volna az orvosoknak esélye megmenteni az életét. Azonban még gyakorlatlan a használatában, túl sok energiát von ki szervezetéből a gyógyítás. Most piheni ki a nap fáradalmait. A gyógyítás után már alig állt a lábán, de nem akart lefeküdni, aludni. Végig virrasztani akart melletted. De végül éjfél körül mégis elaludt.

   Anna… - suttogta Roland és végig simította a lány fejét, mire az felnyitotta egyik szemét.

   - Roland? – a lány ekkor felpattant és átölelte a fiút. – Roland! Úgy aggódtam érted! – és ölelgette tovább. Azonban hirtelen észbekapott és eleresztette Rolandot. Rák vörös arccal néztek egymásra. Peter elmosolyodott és elindult az ajtó irányába.

   - Nem zavarok tovább. Így is már rég indulnom kellett volna. Megígértem Norának hogy meglátogatom. Sziasztok!

   - Várj! –szólt utána Roland – Még lenne néhány kérdésem hozzád!

   - Ne felejtsd el őket! Még hallani fogsz felőlem. – Peter becsukta maga mögött az ajtót.

   - Hogy vagy? – kérdezte Roland a lányt. – Kipihented magad?

   - Igen, már nem vagyok fáradt. – mondta mosolyogva, azonban ez a mosoly elhalványult. – Öhm… Roland!

   - Igen Anna?

   - Szeretném megköszönni neked, hogy megmentetted az életem.

  Roland meglepődött – Az életed? Én? Ezt hogy érted?

   - Ha nem ölöd meg azt a nőt, akkor megölt volna engem. Hallottad a szavait. Ő meg akart engem ölni a képességem miatt. – hirtelen sírva fakadt – Ez egy átok! Már rég nem tekintem áldásnak. Emiatt veszélybe sodortalak téged és még rengeteg más embert.

  Roland meg akarta nyugtatni a lányt, de nem tudta, hogy mit mondjon. Azonban amikor látta, hogy Anna sírva fakad, egyetlen szó nélkül átölelte, és hagyta, hogy a lány had sírja ki magát. Mikor Anna lenyugodott kissé, Roland pár szóval megvigasztalta. Azonban a lány újra csak sírni kezdett, és Roland nem tudta, hogy mivel tudná lenyugtatni. – Anna hagyd abba a sírást! Kérlek! Hagyd abba! Egy ilyen szép lánynak nem tesz jót a sírás. – pár perc megnyugtatás után Anna végleg abba hagyta a sírást. Roland megkönnyebbült, amikor látta, hogy a lány ár nem pityereg.

   - Roland! Annyira sajnálom, hogy értem kellett az életed kockáztatnom. Nem szeretném, hogy miattam baj érjen!

   - Anna… - Roland a karjaiban levő lányhoz hajolt – Amíg képes vagyok, rá addig megvédelek. Erre, ha kell, megesküdöm! Isten engem úgy segéljen, amíg képes vagyok, rá megvédelek bármitől.

   - Roland… - Anna a fiú szemébe nézett. Ajkuk elindult egymás felé. Ekkor azonban félbeszakította eme romantikus jelenetet az ajtó nyitódása.

   - Roland, készülj! – Lucy jött be az ajtón és meglátta a két ifjút. – Bocsánat a zavarásért. - mondta elrejtve mosolyát. – Anya beszélt a főorvossal. Haza lettél engedve.

  Negyed óra múlva már hazafele tartottak az autóval. Rolandék édesanyja vezetett.

   - Úgy aggódtam érted! – mondta dühösen Sarah Tailer – Miért kell ráhozni a szívbajt szegény édesanyádra?

   - De anya! – kelt Lucy Roland védelmére – Megmentette annak a lánynak az életét.

   - Büszke is vagyok rá emiatt, de mennyire. Azonban akkor is halálra aggódtam magam, érted Roland?

   Roland oda se figyelt rájuk. Gondolataiban még mindig az utóbbi napok eseményei jártak. Ezért csak a harmadik megszólításra reagált. – Tessék? Mit kérdeztél?

   - A szemtelen kölke! Én itt kisírom a lelkem, ez meg rám se hederít!

   - Bocsi anya! Elgondolkodtam.

   - Ne légy nagyképű! – mondta immár mosolyogva Sarah Tailer – Biztos szerelmes vagy.

   - Hogy érted ezt?! – kérdezte Roland és ránézett a mellette ülő Annára, aki elgondolkodva nézett ki az ablakon.

   - Csak vicceltem. – mondta az édesanyja, azonban magában ezt gondolta: - Lerí rólad, hogy szerelmes vagy Annába. Engem akarsz átverni? Fülig szerelmes vagy belé. – eszébe jutott ekkor, hogy mondani akart valami fontosat a gyerekeknek. – Most jut eszembe. Peter Miller, hogy megköszönje húga megmentését meghívott minket pénteken vacsorára.

   - Minket? – húzta fel szemöldökét Roland.

   - Igen. Mindünket. Engem, téged, Lucyt, és Annát.

   - Engem is? – lelkendezett Lucy. Ez a Peter olyan jóképű.

   - Szegény, elég rossz lehet neki így tolószékben – jegyezte meg Sarah Tailer.

   - Szerintem ez még aranyosabbá teszi. – Lucy lelkesen kérdezte édesanyját – Szerinted van barátnője?

   - Hát kislányom ezt nem tudhatom. Kérdezd meg tőle!

   - Illik ilyet kérdezni?

   - Nem. De kit érdekel az illem, ha egy jó pasiról van szó?

   - Anya!!! – mind a ketten elnevették magukat.

  Közben odaértek abba az utcába ahol Anna lakott.

   - Úgy látom megérkeztünk. – szólt Sarah – Anna megérkeztünk a házadhoz.

   - Köszönöm MS. Tailer! – Rolandra pillantott – Elnézést MS. Tailer, beszélhetnék Rolanddal négyszemközt? Csak kettő perc lenne.

   - Persze. Megvárunk.

  Roland és Anna kiszálltak a kocsiból és felsétáltak a bejárati ajtóhoz.

   - Mi a baj Anna? – kérdezte Roland.

   - Beszéltem Norával.

   Roland meglepődött – Beszéltél vele?

   - Igen. Engem is meglepett, hogy ilyen állapotba beszélni akart velem.

   - És mit mondott?

   - Pár szóban elmondta, hogy ki és miért támadta meg. Továbbá beszélt arról, hogy nekem be kell lépnem a lélekharcosok közé. Nekik dolgozik állítólag. Azt mondta, hogy a bátyja az itteni csapat vezetője. Továbbá elmondott egy érdekes történetet bizonyos lélekkristályról és lélekfegyverekről. – Anna ránézett a fiúra. – Azt hiszem Norát nagyon megviselte ez a sérülés és félrebeszél. Álmában láthatta ezeket a dolgokat és most a valóságnak hiszi…

   - Csak, hogy nekem ugyanezt Peter mesélte el. – szakította félbe Roland a lány mondandóját. – Szerintem ketten ugyanazt nem szokták ennyire egyezően behallucinálni. Itt valami nincs rendjén az biztos. De van egy érzésem, hogy mindketten az igazságot mondták.

   - Ez akkor azt jelenti, hogy… - kérdezte volna Anna, azonban Roland félbeszakította.

   - Ez azt jelenti, hogy akaratunk ellenére belekeveredtünk egy „játékba”.

   - Egy játékba? De mégis milyen játékba?! – kérdezte Anna nyugtalanul, mivel sejtette a választ.

   - Egy halálos játékba… - jegyezte meg Roland.

  Némán néztek egymásra. Egyikük se akart elköszönni. Mindketten a másikban keresték a szörnyű felismerés utáni támaszt. Végül Roland törte meg a csendet.   – Most mennem kell.

   - Rendben. Vigyázz magadra Roland!

   - Vigyázni fogok. Szia, Anna!

   - Szia, Roland! – a fiú elindult lefelé a lépcsőn. Már a legalsó lépcsőfokon járt, amikor Anna utána szólt – Roland!

   - Igen? – fordult hátra a fiú.

  Anna elfordult. Nem akart a fiú szemébe nézni. – Semmi. Nem fontos. Bocsáss meg! – mondta és bement az ajtón.

  Roland szótlanul szállt be az autóba.

   - Történt valami kisfiam? – kérdezte aggódva Sarah Tailer.

   - Nem. Nincs semmi gond. – rögtön témát váltott – Szerintem indulhatunk!

   - Igaz. Még haza kell érnünk. – szólt Sarah és elindultak.

egyelőre ennyi fért bele...akkor most tényleg elköszönök.nos hát sziasztok!!!!!!